terefere

2020.08.12. 07:00

Police coffee: Egy kávé mellett a biztonságról

Kávé mellett könnyebb beszélgetésbe elegyedni még idegenekkel is, és a terefere jó lehet hasznos tanácsok megosztására.

Arany Gábor

Fotó: Katona Tibor

Fotó: © Katona Tibor

Ez az elv hívta életre a Police coffee elnevezésű prevenciós programot, amelyet a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a rendőrség indított pár éve. Megyénkben is rendszeresen felbukkannak a forgalmasabb helyeken a bűnmegelőzési szakemberek, tegnap az egerszegi nagyvásárban, a sportcsarnok előtt.

– Beszélgetés közben az is szóba kerül, miként lehet értékeinket megvédeni, mi módon előzhetők meg a trükkös lopások, besurranások – magyarázta Kövesdiné Dely Erzsébet őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának kiemelt főelőadója. – Nyáron elsősorban arra hívjuk fel a figyelmet, hogy elutazáskor mire kell figyelni. Minden ajtót, ablakot, gondosan zárjanak, és lehetőleg kérjenek meg ismerőst, hozzátartozót vagy szomszédot, aki rendszeresen ellenőrzi a lakást – említette a legfontosabb szabályt.

Az alkalmanként 50-100 érdeklődőt vonzó program része a Bike safe biciklis regisztráció is. Ennek lényege, hogy a kerékpárok legfontosabb adatait nyilvántartásba veszik, ami segít a rendőrségnek a megtalálásában, amennyiben a kétkerekűt ellopnák vagy elveszne.

Éppen e regisztráció lehetősége vezette tegnap a zalaegerszegi rendőrségi standhoz Lékai Gyulát is, aki feleségével érkezett összecsukható e-bike-ok nyergében.

Varga Péter, Lékai Gyula, Lékainé Vinkler Mária és Kövesdiné Dely Erzsébet a rendezvényen Fotó: Katona Tibor

– Ritka még az ilyen fajta elektromotoros rásegítős kerékpár a hazai utakon, bárhová megyünk, mindig nagyon sokan megnézik, ezért is jutott eszünkbe, hogy regisztráltatni kellene a járműveinket. Így nyugodtabbak lehetünk, ha valahol leparkolunk velük – indokolta a zalaegerszegi férfi.

A mindössze egy-két perces processzus után még pár szót váltottak a bűnmegelőzési szakemberekkel, és útjukra indultak az immár regisztrált drótszamarakon.

A Police coffee és a Bike safe ma Keszthelyre látogat. A móló közelében, az Energiatéren, a bűnmegelőzési irodánál lesznek elérhetők 10 és déli 12 óra között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában