GERINCPROBLÉMÁKAT IS OKOZHAT

2020.08.30. 07:00

De nehéz az iskolatáska – Hogyan könnyítsünk rajta? Szakemberrel beszélgettünk

Évről-évre komoly problémát jelent a kisdiákok és szüleik számára, hogy az iskolatáska súlya jócskán több, mint amit egy alsó tagozatos gyermek gond nélkül elbír.

feol.hu, veol.hu

Forrás: Shutterstock

Fotó: Evgeny Atamanenko

Valóban sok a tankönyv és sok az egyéb tantárgyspecifikus eszköz is, de néhány hasznos tanáccsal akár két-három kilótól is meg tudjuk szabadítani gyermekünk táskáját – írja a veol.hu.

A székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola igazgatóhelyettese, Meszlényiné Mocsári Kinga számos remek ötlettel, megfontolandó javaslattal igyekszik segíteni a szülőket.

Érdemes megfogadni ezeket a tanácsokat, már csak azért is, mert komoly egészségügyi kockázattal járhat egy-egy túlsúlyos, vagy nem megfelelően kialakított iskolatáska.

Lazáry Áron, a Semmelweis Egyetem gerincgyógyászati tanszéki csoportjának vezetője, gerincsebész főorvos a napokban arról nyilatkozott, hogy a mai alsó tagozatosok iskolatáskájának a súlya az esetek többségében meghaladja a gyermek testsúlyának 20 százalékát. Ezt véleménye szerint mindenképpen csökkenteni kellene, hiszen egy ilyen megterhelés rövid- és hosszú távon is komoly gerincproblémákat okozhat.

A főorvos beszámolt arról is, hogy egy felmérés szerint az alsó tagozatos (7-12 éves) magyar iskolások 25-30 százalékának volt már derék-, nyak- vagy hátfájdalma.

A gerinc az egész élet során fejleszthető – hangsúlyozta Lazáry. A rendszeres sportolás jótékonyan hat a kisiskolások csontjaira is. Mindezek mellett viszont rendkívül fontos lenne, hogy az iskolatáska súlya ne haladja meg a gyermek testsúlyának 10 százalékát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában