Koronavírus Zalában

2020.07.07. 09:00

Köszönet és elismerés Zalaegerszegen a közösség helytállásáért

„A város közössége ismét példát mutatott; köszönet illet minden polgárt, együttműködő szervezetet, hivatalt, intézményt, támogató céget a lokálpatrióta összefogásért, az együttes és valóban sikeres küzdelemért. Büszke vagyok rá, hogy ilyen csodálatos közösséget szolgálhatok a mindennapokban, a munkám, a hivatásom során.” Ezt Balaicz Zoltán polgármester fogalmazta meg hétfőn délelőtt a városi díszteremben tartott rendezvényen, ahol a koronavírus- járvány miatti veszélyhelyzetben mutatott helytállásért adták át az önkormányzat elismeréseit.

Arany Gábor

A polgármester utalt rá, a kormány intézkedésének köszönhetően az első vonalban küzdők, az egészségügyi dolgozók erőfeszítéseit jutalommal ismerték el, de úgy gondolták, Zalaegerszeg közössége külön is köszönje meg mindazok tevékenységét, akik egészségügyi, szociális, kulturális, illetve oktatási intézményekben munkájukkal hozzájárultak a koronavírus-járvány teremtette akadályok leküzdéséhez. Olyan helyzettel kellett szembenézni, amire nem volt még példa sem hazánkban, sem világszerte, de sikerült úrrá lenni rajta, mondta.

Radics Andrea, a Zalaegerszegi Gondozási Központ intézményvezetője veszi át az elismerést Balaicz Zoltán polgármestertől
Fotó: Pezzetta Umberto
A díszteremben Balaicz Zoltán köszönetet mondott a helytállásért
Fotó: Pezzetta Umberto

Az elmúlt hónapok történéseit röviden áttekintve a polgármester felidézte, hogy első intézkedésként március 9-én határoztak arról, miszerint a március 15-i városi ünnepséget nem tartják meg. A döntés helyességét igazolta, hogy két nappal később a kormány elrendelte a veszélyhelyzetet. Napokon belül dönteni kellett az óvodák, bölcsődék, iskolák bezárása miatt a családok megsegítéséről, március 19-én elindult a Segít a város program a 70 évnél idősebbek támogatására, amit a Zalaegerszeg összefog című kezdeményezés követett.

A visszatekintésben a polgármester kitért arra is, hogy az összefogás megmutatkozott az anyagiak terén, hiszen az önkormányzat adományszámlájára 15,8 millió forint érkezett. Az is tény, hogy a város költségvetésében komoly veszteséget okozott a járvány, közel 2,3 milliárd forintra tehető a bevételek csökkenése.

 

A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Sifter Rózsa megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke, aki kiemelte, a koronavírus-járványról kapott első hírek hallatán még nem lehetett tudni, mivel nézünk szembe. Hangsúlyozta, az embert próbáló időszakban minden intézkedés hátterében az állampolgárok védelme, egészségének megóvása állt. A végrehajtott intézkedéseket ismertetve arról is beszélt, kiemelt feladat volt a zalai egészségügyi és szociális intézmények, az alapellátásban dolgozó háziorvosok védőeszközökkel való ellátása, koordinálták 21 zalai idősotthon fertőtlenítését, amit a honvédség alegységei hajtottak végre. Végezetül elismerését fejezte ki Balaicz Zol­tánnak a veszélyhelyzetben hozott intézkedé­seiért, folyamatos, naprakész, tárgyszerű tájékoztatásáért, s köszönetet mondott mindazoknak is, akik áldozatkész munkájukkal hozzájárultak a sikeres védekezéshez.

A rendezvényen 122 személy, valamint tíz szervezet képviselője vehetett át elis­merést.

Koronavírus Zalában

A dosszié további cikkei
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában