Kiemelkedő

2020.07.02. 15:00

Határtalanul program – zalai sikerek

Több mint 700 általános és mintegy 150 középiskolai tanulmányi kirándulás lebonyolításához nyújt támogatást az immár évek óta kiemelkedően sikeres Határtalanul program keretében a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága. A kedvezményezettek között jó pár zalai pályázat is szerepel.

Gyuricza Ferenc

A Határtalanul program 2020 februárjában meghirdetett idei pályázatainak döntési listáját a minap hozta nyilvánosságra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. A nyertes pályázatok kihirdetése kapcsán Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: a program lebonyolítására idén – az erős magyar közösségek éve jegyében – 3,8 milliárd forint állt rendelkezésre, amiből a beérkezett mintegy 2200 pályázatnak körülbelül a felét tudták támogatni. Három pályázati felhívást tettek közzé, kiemelt korosztályként a hetedik évfolyamosok Kárpát-medencei, határon túli magyar területeket érintő kirándulásaihoz kívántak elsősorban hozzájárulni, emellett a középiskolák számára tettek közzé még két felhívást, az egyik szintén a tanulmányi kirándulások támogatására, a másik anyaországi és határon túli területeken található intézmények, illetve azok tanulói közötti együttműködés kialakítására szolgált.

A nyertes pályázatok közt több zalai található. A zalaegerszegi tankerületi központ 10 általános és egy középiskolai, a nagykanizsai 16 általános iskolai tanulmányi kirándulás támogatására igényelt sikeresen támogatást. Ezek összege nagyságrendileg másfél milliótól ötmillió forintig terjed. A kedvezményezettek körében városi (például a nagykanizsai Rozgonyi úti vagy az Öveges Józsefről elnevezett zalaegerszegi iskola), illetve kistelepülési – a teljesség igénye nélkül a türjei, pókaszepetki, sármelléki, alsópáhoki vagy gelsei – intézmények is szerepelnek. A tervezett tanulmányi kirándulások többségének célterülete Erdély, tervezett időpontjuk pedig jellemzően 2021 tavasza vagy nyara.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. munkatársai azt is közölték: a beadott igények döntő többsége megfelelt a kiírásban szereplő feltételeknek, ám a rendelkezésre álló keretösszeg kimerülése miatt több mint 1100 pályázat tartaléklistára került. Ezek közt szintén találhatóak még zalai kérelmek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában