falunappal egybekötve

2020.07.20. 07:00

Díszpolgári címet vehetett át dr. Loján József háziorvos Orosztonyban

A 440 fős dél-zalai településen szombaton falunapot tartottak. Az eseményen szentmise keretében felszentelték a temetői lélekharangot, dr. Loján József háziorvos pedig díszpolgári címet vehetett át.

Benedek Bálint

Dr. Loján József és Varga Valéria

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

A település polgármestere, Varga Valéria elmondta: a veszélyhelyzet elmúltával a lakosok alig várták, hogy találkozhassanak a barátokkal, ismerősökkel, ezért a jegyzővel egyeztetve arra jutottak, megtartják a falu ünnepét.

Dr. Loján József és Varga Valéria
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

– Az előző testület tavaly eldöntötte, hogy közel 1,5 millió forintos ráfordítással lélekharangot készíttet a temetőbe – folytatta a településvezető. – A munkával az őrbottyáni harangöntőt, Gombos Miklóst bízták meg. A torony fából készített tornya helyi szakemberek érdeme. Reméljük, az új harang hangja az örök élet felé vezető úton sokáig kíséri majd elhunytjainkat.

Az ünnepség a labdarúgópályán folytatódott, ahol a 40 év szolgálat után nemrégiben visszavonuló dr. Loján József háziorvost díszpolgári címmel tüntették ki. Varga Valéria a méltatásban kiemelte: a hivatás és a magánélet alig különült el nála, rendelési időn túl is mindig elérhető volt. Munkáját asszisztensként segítette felesége. Az orosztonyiak mellett a zalaszabari és kerecsenyi emberek is hálával tartoznak nekik az elmúlt évtizedekben végzett gyógyító tevékenységükért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában