Növekszik a gyermeklétszám

2020.06.15. 17:30

Pozitív tendenciák ígérnek biztató jövőképet a Nagykanizsához közeli Eszteregnyénv

Több tízmillió forint értékben zajlanak fejlesztések a 670 lelkes dél-zalai településen.

Horváth-Balogh Attila

A közösségi házban már beépítették az új nyílászárókat, mutatja Kele Lajos

Fotó: Szakony

A munkálatok a régi iskola épületéből kialakított közösségi házat, az abban működő orvosi rendelőt és a polgármesteri hivatalt érintik.

– Az előző képviselő-testülettől és polgármestertől megörököltünk néhány nyertes pályázatot, a közbeszerzések lefolytatása után ezek megvalósítása folyik jelenleg – bocsátotta előre Kele Lajos, a Nagykanizsához közeli település első embere. – Az említett beruházások komoly pénzeket jelentenek önkormányzatunk számára, nemcsak pályázati forrásként, hanem a költséghatékonyság szempontjából is, ugyanis energetikai korszerűsítésekről van szó. A csaknem 70 millió forint értékben megvalósuló beruházásokhoz az önkormányzat közel 8 millió forint önrészt biztosít idén. A fejlesztés keretében a nyílászárók cseréjére, fűtéskorszerűsítésre, hőszigetelésre kerül sor, valamint napelemes rendszer kerül mindkét épület tetejére. Mindez természetesen, azt is jelenti, hogy a hőszigetelés után új vakolást és színezést is kapnak az épületek, így kívülről szépen megújulnak, a belső korszerűsítésre azonban már más forrásokat kell keresnünk. Kivételt ez alól csak a közösségi házban működő orvosi rendelő jelent, ahol teljes körű tisztasági festést végzett a kivitelező. A munkálatok a tervek szerint július közepén zárulnak, amennyiben az időjárás nem szól közbe.

A közösségi házban már beépítették az új nyílászárókat, mutatja Kele Lajos
Fotó: Szakony

A polgármester hozzátette: májusban további nyertes pályázatnak köszönhetően elindíthatták a falugondnoki szolgálatot, hiszen nyertek pénzt autóra és a falugondnok bérére is. Folyamatban van a hegyi út szintén pályázati forrásból, hárommillió forint ráfordítással megvalósuló felújításának előkészítése. Megjegyezte továbbá, hogy a közterületeket saját büdzséből rendszeresen karbantartják, azokat ősszel és tavasszal is virágosították a lakosság komfortérzetének növelése érdekében.

Kele Lajos beszélt a további tervekről is és elmondta: közösségi játszótér kialakítására nyújtottak be pályázatot, a meglévő közterületi játszóterük ugyanis már elavult. Szeretnének pályázati forrásokat szerezni a kultúrház és az óvoda felújításához, valamint utóbbi bővítéséhez,továbbá újabb csoportszoba és tornaszoba kialakításához, mert hála Istennek, örvendetesen növekszik a településen a gyermekszám, illetve várhatóan több környékbeli település önkormányzata óvodafenntartási megállapodást köt majd az eszteregnyei helyhatósággal, így az ottani gyerekek is ide járnak oviba.

– Még vannak további elképzeléseink is, de azt gondolom, megfontolt lépésekkel szabad csak haladnunk, úgy, hogy ne kelljen ezek miatt pluszterhekkel sújtani a lakosságot – jelezte a polgármester.

Az orvosi rendelőt festi Németh Péter és Kollár Gábor

A településvezető végül azt kijelentette: sikeresen helytálltak a járványveszélyben is.

– Az önkormányzat költségvetéséből biztosítottuk a többször használatos maszkokat, melyeket helyben varrattunk minden eszteregnyei lakosnak – mondta. – Saját erőből oldottuk meg a karanténban lévők és a rászorulók számára a bevásárlást, a gyógyszerek kiváltását, illetve az étkeztetést. Fertőtlenítettük a közterületeket, a buszvárókat és a közösségi tereket, valamint a konyhát. Mindezt önerőből, támogatást ehhez nem kapott az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában