dekoráció

2020.06.26. 12:00

Micsoda ötlet! Kerékpárokat ajánlottak fel a hagyárosböröndi lakók virágtartónak

Szép faludekorációs elemeket, virágos edényekkel díszített bicikliket helyeztek el Hagyárosböröndön.

ZH

Szépen lefestették a bicikliket Fotó: Varga Katalin

Tavaly novemberben az egyik helyi lakos – Simon Katalin – odaajándékozott a falunak két régi biciklit, dekorációs célra. Az ötleten felbuzdulva az önkormányzat a település Facebook-oldalán további kerékpárok felajánlására kérte a lakosokat. Eltelt pár hónap, és a tavasz beálltával már öt felnőtt bicikli és három gyermekkerékpár várt a felújításra, újrafestésre, számolt be róla lapunknak Varga Katalin polgármester.

Szépen lefestették a bicikliket Fotó: Varga Katalin

A kétkerekűeket az önkormányzat dolgozói újították fel, festették le. A faluszépítési feladatokat is fontosnak tartó – nemrég létrejött – Hagyárosböröndért Egyesület is az ügy mellé állt, és felajánlotta együttműködését. Ennek köszönhetően, közösségi összefogás eredményeként gyűltek össze a biciklikre felszerelhető régi vödrök, lábosok, melyeket szintén lefestettek.

Azt, hogy hová tegyék a bicikliket, az egyesület és az önkormányzat együtt határozta meg, figyelembe véve, hogy hol szolgálják leginkább a dekorációs célokat. A kerékpárok rögzítésével kapcsolatos feladatokat az egyesület képviseletében Rózsás Tamás vállalta. Az edények beültetését a helyben felajánlott virágokból szintén az egyesület végezte, a virágokkal teli edények Horváth Tiborné Hajni munkáját dicsérik. További terv, hogy a hagyárosi falurészre is kihelyeznek egy virágos biciklit. A kerékpárt a napokban adták át erre a célra, így hamarosan megszépülve, növényekkel díszítve láthatják viszont az arra járók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában