Koronavírus Zalában

2020.05.05. 13:00

Zalában is sorban nyitnak a fürdők

Az új szabályok értelmében hétfőtől vidéken ismét látogathatók a fürdőhelyek. A zalai gyógy-és termálfürdők már készülnek a vendégek fogadására, de néhány hétbe még beletelik, míg az összes látogatható lesz.

Keszey Ágnes

A Kehida Termál egyelőre a külső medencéket nyitja meg, a vízben maximális mennyiségű klórral

Fotó: Archív/Kehida Termál

A vidékre vonatkozó szabályok enyhítésével elvileg lehetőség nyílt rá, hogy a wellnessközpontok és gyógyfürdők, valamint a strandok újra kinyithassanak. Zalában is több létesítmény készül a nyitásra, de a legtöbb esetében még egy-két hét szükséges ahhoz, hogy biztonsággal tudják fogadni a vendégeket.

Megyénkben a Kehida Termál nyit legkorábban: péntektől fogadják a vendégeket, de csak a kinti medencéket lehet majd igénybe venni. A szabadtéren közel ezer főt tudnak úgy fogadni, hogy a megfelelő távolság betartható legyen, de pár száz főnél több vendégre nem számítanak az üzemeltetők ebben az időszakban.

– A vendégek saját jól felfogott érdeke, hogy betartsák a távolságtartásra vonatkozó javaslatokat – kezdte Horváth Benedek, a kehidai fürdő marketingmenedzsere. – A vendégeknek úgy kell készülniük, hogy a benti öltözőket nem tudják majd igénye venni, hanem kint tudnak zuhanyozni és öltözni a kabinokban. Az élménymedencében a maximumra tesszük az adagolt klór mennyiségét, ennek mértékére nagyon szigorú előírások vannak. A gyógyvizes medencében az elfolyó vizet nem forgatjuk vissza: folyamatosan friss vízzel van feltöltve. Mivel ez kénes víz, amelynek van fertőtlenítő hatása, ezeket nem szabad klórral kezelni.

A Kehida Termál egyelőre a külső medencéket nyitja meg, a vízben maximális mennyiségű klórral
Fotó: Archív/Kehida Termál

Megtudtuk még: a fürdő szabadtéri részén lévő pavilonban hozzá lehet jutni strand­ételekhez és innivalóhoz is.

A SzentGróth termálfürdő május 16-án nyit ki, de itt is csak a külső medencékben lehet pihenni. A 3,6 hektáros területen kezdetben két-­háromszáz vendégre számítanak. Tóth István, a létesítmény üzemeltetője elmondta:

– A belépésnél a vendégeknek meg kell tartani a megfelelő távolságot, és ezt segítjük azzal, hogy – mint az üzletekben – fel lesz festve az ezt jelző vonal. A pihenőövezetekben a kollégáim segítik a vendégeket a helyek elfoglalásában, hogy egymástól megfelelő távolságban helyezkedhessenek el. Az öltözőket egy időben meghatározott létszámban lehet igénybe venni, de itt kabinok vannak, tehát nem kerülhetnek közel egymáshoz az emberek. Mindenhol úgy tartjuk a távolságot, hogy nagyobb csoportosulás ne legyen. A vízben ugyanez lesz a helyzet: a kint található öt medencében 150-200 fő biztonságosan, távolságtartással elfér. Ezt az úszómesterek fogják felügyelni. A vizeinket fertőtlenítjük, abban nem tud terjedni a vírus. Két vendéglátóhely lesz nyitva, a sorban állásra vonatkozó szabályok megtartásával.

A világhírű hévízi gyógytó illetékesei tegnap, lapzártakor tették közzé: a fürdő szabadtéri részeit szombaton 9 órakor megnyitják a közönség előtt.

A zalaegerszegi termálfürdő nyitásáról még nem született végleges döntés, de Jójárt Zsolt fürdővezető érdeklődésünkre közölte, hogy a tervek szerint a pünkösd előtti hétvégétől fogadják majd ismét a vendégeket. A zalakarosi fürdő nyitásáról várhatóan a héten határoznak.

A lenti gyógyfürdő üzemeltetőjét tegnap nem sikerült elérnünk, de a létesítmény honlapján olvasható információk szerint a Magyar Fürdőszövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség folyamatosan egyeztet a fürdők újranyitásával kapcsolatosan, és ennek helyi eredményeiről tájékoztatják majd a látogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában