Koronavírus Zalában

2020.05.02. 13:00

A járvány idején is számíthatnak egymásra a dél-zalai falvak

Az együttmű­ködés és a közös gondolkodás jegyében zavartalanul zajlik a munka a járvány idején is Dél-Zala legnagyobb lélekszámú közös önkormányzati hivatalában.

Szabó Zsófia

Jakab Sándor polgármester: A közös gondolkodás a hivatalunkhoz tartozó valamennyi település előnyére fog válni

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szabó Zsófia

Nyolc település önkormányzati feladatait látja el a 2019-es választások óta az Újudvari Közös Önkormányzati Hivatal. Szepetnek, Sormás, Magyarszentmiklós, Gelse, Gelsesziget, Kacorlak, Kilimán és Újudvar lakosai, mintegy 5400 ember számíthat a közös hivatal segítségére az ügyintézésben és a mindennapi teendőkben. Jakab Sándor, a székhelytelepülés polgármestere elmondta: összhangban és az együttműködést szem előtt tartva végzik a teendőket a falvak vezetőivel közösen. Munka pedig van bőven, tekintve, hogy a megye – nem csak Dél-Zala – (egyik) legnagyobb lélekszámú közös hivatalának feladatait látja el Újudvar, immár hónapok óta.

– Az Újudvari Közös Hivatal 2019 végéig jól működött Sormással és Magyarszentmiklóssal, nem is terveztük a bővítését. Mégis úgy alakult, hogy egyik hónapról a másikra megyénk olyan legnagyobb lélekszámú közös önkormányzati hivatala lettünk, amelyet csak községek alkotnak. Nem így terveztük, de nem bántuk meg, hogy így történt, mert a nagy létszámnak köszönhetően az állami finanszírozást a helyi önkormányzatoknak várhatóan nem kell majd kiegészíteni. A választások utá­ni polgármesteri döntések néhány faluban változásokat hoztak, amelyek miatt új helyzet alakult ki a térségben. A mi közös hivatalunk létrejöttének egyik előnye volt, hogy a falvak vezetőivel kölcsönösen ismertük egymást már a korábbi időszakból – fogalmazott Jakab Sándor.

Az újudvari székhelyintézmény polgármestere felidézte: Szepetnekkel, amely ugyan földrajzilag nem Újudvar tőszomszédságában van, már korábban is dolgoztak együtt, kiváló kapcsolatban. Amikor a szepetneki közös hivatal megszűnt, a község önkormányzata maga jelezte Újudvarnak csatlakozási szándékát. Szepetnek csatlakozását – a székhelyintézmény mellett – Sormás és Magyarszentmiklós (amely szintén régebb óta dolgozik együttműködésben Újudvarral) is támogatta.

– A hivatal bővítése során a legnehezebb feladata a jegyzőnknek, dr. Zsoldos Jákob Bencének volt. A sok egyeztetés, a jogszabályok értelmezése és alkalmazása egy fiatal jegyző számára nem egyszerű feladat, de kiválóan végezte a dolgát, amely idővel még több lett.

Jakab Sándor polgármester: A közös gondolkodás a hivatalunkhoz tartozó valamennyi település előnyére fog válni Fotó: Szabó Zsófia / Zalai Hírlap

Ugyanis a tavalyi önkormányzati választások után röviddel elkezdődött a Gelsei Közös Hivatal felbomlása. A korábban ahhoz tartozó, ám önálló hivatallal nem rendelkező Kacorlak, Gelsesziget és Kilimán község polgármestere pedig jelezte csatlakozási szándékát.

Mivel e települések vezetői már nem az első ciklusukat kezdték meg községük élén, az eddig végzett sikeres munkájuk ismert volt számunkra. Ezért nem volt kérdés, hogy befogadjuk őket is. Azonban azzal is mindannyian tisztában voltunk, hogy nagy valószínűséggel – dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott asszony döntése alapján – Gelse is hozzánk fog kerülni, kijelölés révén. Mindez meg is történt. A nehéz helyzetbe került község önkormányzatának csat­lakozása elé nem gördítettünk akadályt, nem emeltünk kifogást a döntéssel szemben, így az Újudvari Közös Önkormányzati Hivatal bővítése határidő előtt befejeződhetett – részletezte Jakab Sándor.

Kiemelte: a hivatal létrejötte után még több munka hárult a székhelytelepülésre.

– Alapvető szempont volt, hogy az ügyfélfogadás a lehető legközelebb legyen a lakossághoz. Az is fő kritérium volt, hogy azok a hivatali dolgozók végezzék a munkát, akiket a lakosság ismer és elfogad. Újudvaron minden köztisztviselő nagy tapasztalattal rendelkezik a közös hivatali munka területén, az infrastruktúra is biztosított, így a székhelyközpontban az eredményes munka feltételei adottak voltak. Megállapodtunk a polgármesterekkel abban is, hogy Szepetneken és Sormáson kirendeltség fog működni, Gelsén és Magyarszentmiklóson pedig ügyfélszolgálati iroda várja az ügyfeleket. A hivatali dolgozók többsége maradt a megszokott munkahelyén, és januártól is azt a munkát végzi, amit az előző közös hivatalban. A 23 fős összlétszám és az állam által biztosított normatív finanszírozás normál körül­mények között elég arra, hogy a nyolc falu és az 5400 ember kiszolgálásához minőségi szol­gáltatást nyújthassunk. A hivatali dolgozók szakmai munkájáért, a törvényesség betartásáért márciustól a volt szepetneki jegyző asszony, Szalai-Gaál Mónika és dr. Zsoldos Jákob Bence aljegyző felel. A polgármesterek a saját településükön a képviselőkkel együtt önállóan alakítják lakóhelyük életét, amit a többi polgármester tiszteletben tart. A közös hivatali együttműködésnek akkor van nagyobb jelentősége, amikor egymás segítségét kérjük. Nagy előnye a mi közös hivatalunknak, hogy sok civil szervezet, önkormányzati intézmény és sikeres vállalkozás működik a településeken, így a jó példákat, gyakorlatokat mindenki átveheti a másiktól – mondta Jakab Sándor.

Hozzátette: a veszélyhelyzetben hozott intézkedések természetesen a falvak gazdálkodására is befolyással lesznek. Azonban ahogy eddig, úgy a jövőben is rendszeresen egyeztetnek egymással. Jelen helyzetben a legnagyobb feladat mindannyiuk számára a fertőzés terjedésének megakadályozása. Ezért többek között a közös hivatalhoz tartozó települések lakóinak védőmaszkot adtak. Jakab Sándor hangsúlyozta azt is, hogy a közös hivatal falvaiban többségében felelősen gondolkodó emberek élnek. Ezért a polgármesterek sehol sem éltek további szigorító intézkedésekkel. A lakosság tájékoztatására, a korlátozások betartatására nagy figyelmet fordítottak. Ennek köszönhetően a közös hivatal településein a mai napig nincs igazoltan koronavírussal fertőzött beteg.

– Jómagam a székhely­település polgármestereként akkor leszek majd igazán elégedett a közös hivatal munkájával, ha 2025-ben senki sem érzi majd azt közülünk, hogy mennie kell, mert nem azt kapta, amit várt az együttműködéstől. Úgy gondolom, hogy egyik polgármesternek sem kell unatkozni a következő években, lesz dolgunk bőven, a közös gondolkodás pedig a hivatalunkhoz tartozó valamennyi település elő­nyére fog válni – emelte ki Jakab Sándor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában