Koronavírus Zalában

2020.04.21. 08:00

Később nyit a termálfürdő Zalaszentgróton

Az idén biztosan nem nyit ki a város termálfürdője a szokásos, május eleji időpontban, de az önkormányzat fejlesztéssel készül arra az időszakra, amikor újra­indulhat a fürdőélet a koronavírus-járvány után.

Szabó Judit

Baracskai József

Fotó: ZH Archívum

A Szent Gróth Termálfürdő és Szabadidőközpontot ez évtől önkormányzati cég, a Szentgrótért Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. üzemelteti. A korábbi üzemeltetővel, a Cattani Partner Kft.-vel szerződést bontottak, s most pótolni akarják a fejlesztéseket, amelyek az előző időszakban elmaradtak. Az önkormányzat a március végén tartott testületi ülésén tárgyalt erről. Az előterjesztésben felidézték, hogy az előző üzemeltető a relax­medencék feletti, fából készült árnyékolószerkezetet elbontotta a rossz állapota miatt, de nem pótolta. Az önkormányzat szerint az árnyékoló hiánya is hozzájárult ahhoz, hogy a tavalyi strandszezonban kevesebben látogatták a fürdőt, mint korábban, a bevétel jelentősen csökkent. A szezon végén a medencék szélén elhelyezett ideiglenes reklámnapernyőkkel oldották meg az árnyékolást, ami valamelyest enyhítette a tűző nap hatásait, és használhatóvá tette a medencéket napközben.

A Szentgrótért Kft. nemrég árajánlatokat kért napvitorlák készítésére, de több kivitelező nem adott választ, vagy csak a szezon végére tudta volna vállalni a feladatot. Két érdemi ajánlat érkezett, ám még ezeket is pontosítani kell, így az önkormányzat a kivitelezőről nem döntött, az új árnyékolórendszer elkészítéséhez ugyanakkor bruttó 1,5 millió forint keretösszeget biztosított.

Baracskai József polgármester elmondta: remé­lik, hogy mihamarabb meg­nyit­hat­ják a fürdőt – már árnyékolt medencékkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában