Koronavírus Zalában

2020.04.02. 11:30

A járvány idején még nagyobb teher hárul a falugondnokokra

Nagybevásárlás, ebédszállítás vagy éppen gyógyszerkiváltás. A falugondnok feladatköre a „normál” hétköznapokban is sokrétű. Járvány idején azonban halmozódnak a feladataik és a teendőik.

Szabó Zsófia

Mihalics László, Homokkomárom falugondnoka (balról) feladata az ebédosztás is. A képen az egyik lakónak, Nith Józsefnek adja át az ennivalót Fotók: Szabó Zsófia

Ahogy számos munkakörre, úgy a falugondnoki szakmára is igaz: nem lehet irodából, home office jelleggel végezni. Jönni-menni, tenni-venni kell, hiszen egy kistelepülésen is mindig akad munka. Kevés olyan dolog van, ami ne a falugondnok keze alatt futna, noha nem ő a településvezető. A falugondnok egyfajta „kapocs” a lakosság és a község elöljárói, valamint a mindennapok közt. Országosan a Falufejlesztési Tanács 1989-es megalakulását követő esztendőtől dolgoznak számos községben falu- vagy tanyagondnokok.

A kis lélekszámú, dél-zalai Valkonyán a község motorjának számít Szakony László, aki 1993-tól látja el a feladatát. Kiemelkedő munkájáért – mint arról korábban beszámoltunk – 2015-ben országos elismerést, a Kemény Bertalan Falufejlesztési Díjat vehette át. Habár több évtizede dolgozik Valkonya falugondnokaként Szakony László, mégis fáradhatatlan és lelkes. Annak ellenére, hogy már a hatodik ikszen is túl van, nem saját kényelmét, egészségének megóvását tartja szem előtt a járvány idején. Hanem azt, hogy a falu lakóinak minden segítséget megadjon. Ottjártunkkor éppen csomagokat szortírozott, mert ő intézi a bevásárlást is a helyieknek. Azért, hogy az időseknek vagy éppen a családosoknak ne kelljen feleslegesen kimozdulniuk az otthonaikból.

Mihalics László, Homokkomárom falugondnoka (balról) feladata az
ebédosztás is. A képen az egyik lakónak, Nith Józsefnek adja át az
ennivalót Fotók: Szabó Zsófia

– Természetes számomra, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek a falumbeliekért – jegyezte meg Szakony László. – Ügyet intézni, bevásárolni járvány idején is kell. Talán így, a munkám révén tehermentesítem kicsit e téren a lakókat. Nem féltem magam, hogy egészségileg bajom lesz. Az óvintézkedéseket tőlem telhetően betartom – tette hozzá Valkonya falugondnoka.

– Ő az, aki a hátán viszi az egész falut – ezt Hatala Gábor polgármester mondta. – Becsülettel, tisztességgel végzi falugondnokunk a munkáját már a kezdetektől. Most, a járvány idején azonban több családról, háztartásról kell gondoskodnia. A falubusszal történő közösségi szállítás, illetve a közös, heti kétszeri bevásárlás jelenleg szünetel. Utóbbit viszont úgy oldjuk meg, hogy a lakók előzetesen jelzett igényeit – amiket mi telefonon, közösségi oldalon, vagy levélben kapunk meg – hétköznapokon falugondnokunk megvásárolja. Az önkormányzat megelőlegezi a vásárlások összegét. Valamint szabály, hogy az árut csak szabad téren vehetik át a lakók. Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy Lacira vigyázzunk: nélküle nagyon meg lennénk lőve – fűzte hozzá Hatala Gábor.

Hasonló véleményen van Homokkomáromban Singula Ferencné polgármester is a település falugondnokáról, Mihalics Lászlóról.

– Nem tudom, mit tudnánk a falugondnokunk nélkül csinálni – vallotta be Singula Ferencné, Homokkomárom első embere. – Normál esetben is bőven van tennivalója. A kötelező feladatok, köztük az ebédosztás, a gyógyszerek felíratása, kiváltása, a hivatali kapcsolattartás és még sorolhatnám a teendőit, kitöltik a munkakörét. Ám számos olyan tennivaló is akad, ami nem előírás: hanem embersége, lojalitása miatt is megteszi a lakókért. Figyel arra, ha valami javításra szorul a községben, vagy ha egy idős ember segítséget kér – bizton mondhatom, a falugondnok jóval fontosabb szerepet tölt be egy településen, mint a polgármester. A testülettel közösen mi is aktívan részt veszünk a helybéliekkel való kapcsolattartásban, mivel nem elefántcsonttoronyban ülünk. Azonban a falugondnokunk, a mi Lacink, aki amúgy önkormányzati képviselő is, összekötő szerepe nélkülözhetetlen. Sokat köszönhetünk neki mindannyian – mondta Singula Ferencné, polgármester.

Szakony László, Valkonya falugondnoka intézi a nagybevásárlásokat is a helybélieknek

Másfél éve dolgozik Homokkomárom falugondnokaként Mihalics László. Nyugodt, kedves, a helyiek jól ismerik és szeretik. Mindenkihez van egy jó szava.

– Lényegesen több, s időigényesebb lett a munkám a járvány óta. Többen igényelnek ebédet, a bevásárlást is én intézem, illetve még a gyermekszállítást is az óvodába. Jelenleg csak egy kis ovist kell vinnem Kanizsára naponta, de őt is ugyanúgy fuvarozom, mintha többen lennének. Nyilván, van bennem egy kis félsz a járvány miatt, de ugyanúgy ellátom a munkámat, mint eddig. Különben mi lenne például azokkal az idősekkel, akikre rajtam kívül senki sem nyitja rá az ajtót? – zárta gondolatait Mihalics László, homokkomáromi falugondnok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában