Koronavírus Zalában

2020.03.27. 15:00

Nem vesznek el a SZÉP-kártya összegei – mondja a nagykanizsai származású juttatási szakértő

A koronavírus-járvány s a világszerte meghozott korlátozó intézkedések gyakorlatilag a nullára csökkentették a turizmust. S bár most nem ez a legfontosabb, de valószínűleg idehaza sokak SZÉP-kártyáján marad felhasználatlan összeg.

Péter B. Árpád

Fata László: Aki átszerződött, annak nem veszik el a kerete

Fotó: ZH

Idén május 31-ig a 2018-ban megkapott juttatást kellene elkölteni, de aki eddig nem fordította meglévő keretét üdülésre, pihenésre, most biztosan nem fogja. A korábbi szabályozás szerint ilyen esetekben a megmaradt summát a szolgáltató visszautalta a munkáltatónak, a felhasználó számára tehát elveszett ez a pénz, ám a szabály tavaly megváltozott, hívja fel a figyelmet Fata László nagykanizsai származású juttatási szakértő.

– A rendelkezés értelmében a feltöltést követő második év május 31-ig fel nem használt egyenleget már nem utalja vissza a szolgáltató a munkáltatónak – fogalmaz –, azt továbbra is eléri a munkavállaló, ám a szolgáltató havi maximum 3 százalékot levonhat a régi egyenlegből.

Vagyis ennyivel csökken ugyan a megmaradt keret, de az továbbra is rendelkezésre áll, lehet belőle fizetni például utazáskor, étteremben, fürdőkben, a választott zsebek szerint.

Fata László: Aki átszerződött, annak nem veszik el a kerete
Fotó: ZH

– Azoknál a munkavállalóknál, akik átszerződtek a szolgáltatójukkal az új rendszerre, idén már ez a módszertan érvényes – magyarázza a részleteket Fata László. – Ha valaki nem használta fel a 2018-ban feltöltött egyenlegét, akkor a határidő előtt két hónappal, vagyis a napokban a szolgáltató értesíti erről. Amennyiben mégsem költi el május végéig, akkor az után is a rendelkezésére áll, a levonható összeggel csökkentve.

Ritkán ugyan, de előfordulhat, teszi hozzá a szakember, hogy egy munkavállaló nem szerződött újra a SZÉP-kártya szolgáltatójával, ez esetben a 2018-as egyenleget, a korábbi szabályok szerint, visszautalják annak a cégnek, amelyiktől kapta a juttatást.

A turisztikai szakma egyöntetű várakozása az, hogy a veszélyhelyzet és a járvány elmúltával előbb a belföldi turizmust kell (és lehet) talpra állítani, és ebben kulcsszerepe lehet a SZÉP-kártyának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában