Koronavírus Zalában

2020.03.30. 12:00

Négyszáz darab szájmaszkot vásárolnak Zalalövőn

Négyszáz darab magas hőfokon mosható szájmaszkot vásárol a Zalalövőn és térségében jelen helyzetben stratégiailag fontos területen dolgozók számára két helyi civil szervezet. A maszkok kijuttatása az érintettekhez folyamatosan történik.

Gyuricza Ferenc

Minderről a két érintett szervezet, a Zalalövő és környéke Közéletéért, Kultúrájáért és Környezetéért Alapítvány, valamint a Gondoskodás Alapítvány vezető tisztségviselői, Pintér Antal és Balaskó Tibor tájékoztatták lapunkat. Pintér Antal elmondta: jelen helyzetben különösen fontos, hogy egymásra odafigyelve, a veszélyhelyzetre vonatkozó szabályokat betartva éljük napjainkat, hiszen ez az egyik alapfeltétele annak, hogy átvészeljük az előttünk álló időszakot.

A két civil szervezet különösen fontosnak tartja, hogy a Zalalövőn stratégiailag fontos területeken – így többek közt a szociális és alapszolgáltatási intézményben, a kereskedelemben és a szolgáltatásban, az egészségügyben és az önkormányzatnál – dolgozók, valamint azok az önkéntesek, akik az idős városlakók ellátását segítik, rendelkezzenek a szükséges védőfelszereléssel, ezért a szájmaszkokat számukra ajánlják fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában