Koronavírus Zalában

2020.03.26. 10:00

Koronavírus a nagyvilágban: Máltán komoly bírságokat alkalmaznak

A koronavírus-járvány kapcsán a Máltán kialakult helyzetről a zalaegerszegi származású Győrffy Zsanett nyújtott részletes tájékoztatást.

Ujvári Klaudia

Önarckép a COVID-19 előtt

Fotó: Győrffy Zsanett

Beszámolója szerint Máltán március 7-én jelentették be az első fertőzöttet, aki egy 12 éves olasz kislány volt. A családjával utaztak vissza Olaszországból.

- A kezdetektől fogva szigorú intézkedéseket hozott a kormány és az új miniszterelnök, Robert Abela. Akik Olaszországból, Franciaországból, Németországból, Spanyolországból és Svájcból utaztak az országba, azoknak kéthetes házi karanténban kellett maradniuk. Később, március 11 tájékán az ezekből az országokból jövő járatokat törölték, ezzel megelőzve a ki – és beutazást, valamint minden más országból érkezőnek házi karanténban kellett maradnia. Korábban annak, aki megszegte a karantént, 1000 eurós büntetést kellett fizetnie, ma pedig már ez az összeg 3000 euróra terjed ki – folytatta Zsanett, aki Málta legnagyobb kikötőjében dolgozik recepciósként.

- Ugyanezek a szabályok vonatkoznak a hajóval beutazókra, több hajó legénységet is karantén alá kellett vonnunk, illetve kell tartanunk. Az iskolákat például előbb zárták be, mint Magyarországon. Az éttermek, bárok, mozik színházak pedig a nap teljes részében zárva tartanak, azzal a lehetőséggel, hogy az éttermek kiszállíthatnak. A legtöbb fodrász, kozmetikus és szépségápolásban dolgozó már egy hete bezárt, a minap törvényileg szabályozták, hogy nem lehetnek nyitva sem ők, sem a kiskereskedések. Kizárólag az élelmiszert áruló boltok, valamint a gyógyszertárak és a szolgáltatók, aki viszont mégis kinyit, annak szinten 3000 eurós bírságot kell fizetnie.

Önarckép a COVID-19 előtt
Fotó: Győrffy Zsanett

Zsanett kitért a munkabeosztását érintő intézkedésekre is, miszerint ettől a héttől csökkentett munkaidőben, heti két napot dolgoznak felváltva.

- Így nem találkozunk egymással. Az irodába bejárunk, viszont a kliensek már több mint egy hete nem jöhetnek be. A kollégáim nagy része otthonról dolgozik – hangoztatta.

A máltai lakosság megoszlott annak tekintetében, hogy mennyire veszik komolyan az óvintézkedéseket.

- A március 19-i munkaszüneti napon például sokan elmentek piknikezni, vagy összegyűltek annak ellenére, hogy a hivatalos programok törlésre kerültek. Az iskolák bezárása után sok gyereket a játszótérre vittek a szülők. Hétfőtől viszont szerencsére a játszótereket is lezárták. Nincsen kijárási tilalom, azonban ettől a naptól azokat is megbüntetik, akik csoportokban nyilvános helyen tartózkodnak – közölte a zalaegerszegi származású hölgy, aki kimondottan sok pánikvásárlóval találkozik mostanában.

Zsanett kitért arra is, hogy március 21-én lezárták a repülőteret az utasszállító gépek előtt.

- Csak csomagszállító, illetve humanitárius utazás lehetséges, valamint a külföldön ragadt máltaiakat, és a Máltán elő külföldieket hozzák vissza az országba. A múlt héten a gazdasági miniszter, Silvio Schembri kijelentette, hogy az Európai Unión kívüli külföldiek menjenek vissza a hazájukba, ha elveszítik a munkájukat. Mindez elég nagy felhajtást váltott ki, hisz nagyon sokan dolgoznak vendéglátásban és most többnyire nincsen munkájuk, így elveszítik a munkavállalási engedélyüket. Pár nappal később Schembri elnézést kért, és megnyugtatott mindenkit, hogyha szükséges, meghosszabbítják az engedélyüket és nem kell Máltát elhagyniuk.

A Birguban élő zalai tapasztalatai szerint Máltában is hatalmas az összefogás.

- Nagyon sokan segítenek is egymásnak, az üresen álló szállodák szobát ajánlanak az egészségügyi dolgozóknak; van olyan főbérlő, aki csökkenti a bérleti díjat; a joga és egyéb fitneszoktatók online órákat tartanak; egy magyar fiú pedig ingyen péksüteményeket ajánl a rászoruló családoknak.

Máltán a csütörtöki adatok szerint összesen 129 esetet regisztráltak, ketten már felépültek és szerencsére senki sem vesztette életét.

Jelentkezzen Ön is!

Ahogy korábban megírtuk, azoknak a külföldön élő, Zala megyei származású olvasóinknak a jelentkezését várjuk, akik rövid videóüzenetben beszámolnának nekünk országuk/városuk aktuális helyzetéről.

Kapcsolódó cikkek:

További, koronavírussal foglalkozó megyei híreink:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában