Dénes kegyúr sírhelye, barokk kripta, de még selyemfátyol is előbukkant a türjei ásatáson

Mint arról lapunk már beszámolt, az Árpád-kori apátsági templomban a minap régészeti bemutatót szervezett a prépostság, hogy az érdeklődők megismerhessék az elmúlt időszak feltárásainak eredményeit. Most ezek részletesebb bemutatására vállalkozunk.

Korábban még nem zajlottak régészeti kutatások a mintegy nyolcszáz éves falak közt, így a műemléki helyreállítást megelőző időszak új perspektívát nyitott. A felújítás előtti, kötelező régészeti munkálatokat Orha Zoltán régész vezetésével már 2018-ban elvégezte a zalaegerszegi Göcseji Múzeum, ám olyan leletek nyomaira bukkantak, amelyek feltárása már meghaladta az e célra rendelkezésre álló kereteket. Időközben módosultak az építészeti tervek, továbbá a csornai apát, Fazakas Zoltán Márton is áldását adta, így kiegészítő ásatásba kezdhettek. Mégpedig a helyi erők aktív támogatásával.

– A templom az 1200-as évek közepén már állhatott, a középkori járószint mintegy 40 centivel lejjebb volt a mostaninál. Az eredeti padozatot elérve és az alapozások mélységét kutatva sikerült tisztázni az összes jelentősebb, régészetileg megközelíthető építéstörténeti kérdést. A török korban többszörösen megrongálódott templomot az 1700-as években állították helyre, s ruházták fel barokk elemekkel, ma már ezekről a folyamatokról is tisztább képpel bírunk – összegez Orha Zoltán. – Az egyik legjelentősebb eredmény, hogy feltártuk a templomot építtető, Türje nembeli Dénes egykori sírhelyét. A sír szentély közeli elhelyezése, illetve a benne talált téglák jellegzetességeiből kiindulva szinte bizonyosra vehető, hogy az alapító kegy­urat helyezték itt örök nyugalomra. A maradványainak sajnos nyoma veszett, ugyanis a 18. században rátemettek a sírra. A későbbi nyughelyről egy nő és a jobb lábszárára helyezett gyermeke maradványai, valamint textilfoszlányok kerültek elő. A 18. századi átépítések során emelték meg a szentély járószintjét is, mindaddig a szerzetesek a főhajó szintjén miséztek, s csak a középkori szentélyrekesztő (aminek nyomait ugyancsak megtaláltuk) választotta el a szakrális teret a hívektől.

A szentély már ismert kriptáján túl, a főhajó bejárat felőli részén boltíves barokk sírkamra tárult Orha Zoltán és az őt e munkában segítő Marx Mária régész-néprajzkutató szeme elé. Ennek meglétére semmilyen ismert forrás nem utalt. A kriptában egyházi és világi személyek maradványaira leltek, közülük egyet azonosítani is sikerült, az 1757-ben elhunyt Nolbek Rafael prépost személyében. Segítségünkre volt ebben, hogy a koporsóból megmaradt egy vésett darab, nevének rövidítésével.

– Ilyen kriptába csak rangos személyek kerülhettek, egyházi méltóságok, valamint olyan világiak, akik jelentősebb adományokkal támogatták a rendet – folytatja Orha Zoltán. – Sajnos ezt a sírhelyet is bolygatták, de annyit sikerült megállapítanunk, hogy két egyházi személy és minimum három előkelő hölgy került itt sírba, továbbá egy gyermekre utaló kisebb koporsó töredékeit is megleltük. A bolygatás az 1760-as években, a templom renoválásakor történhetett, amire az utolsó befalazás habarcsából vett mintából következtethetünk. Hogy a behatolók elvittek-e valamit, s ha igen, mit, már sosem fogjuk megtudni. Mégis számos érdekességgel szolgált a kripta, ugyanis szokatlan módon a csontok javarészt elporladtak, míg a koporsófa- és textildarabok értékelhető állapotban megmaradtak. Az öltözékekből egyebek mellett a prépost stólája, bőrkesztyűjének és lábbelijének maradványa, a világi halottak részéről pedig selyemfátyol is előkerült három rózsafüzér mellett.

A templom déli mellékhajójában egy kora újkori sírt is feltártak, benne egy 17. századi magyaros viseletben eltemetett férfi maradványaival, azonosítása még folyamatban van. A sír szokatlanul mélyen, 180 centiméterre ásva került elő.

A feltárás során megtalálták a 13. századi burkolat padlótégláit, bennük nem egyszer kutya, vagy őz lábnyoma látható. A kiégetést végzők meghagyták a nyomokat, e módon tudósítva arról, mely négylábúak kóboroltak anno a templom környékén.

A templomhajót tartó nyolcszögletű pillérek lábazatát szintén kibontották, néhol 1,5–2,5 méteres, döntően sághegyi bazaltból készült alapozásra bukkanva. Az önkéntesek hatalmas kupacnyi földet „termeltek ki”, amit az északi oldalhajóhoz csatlakozó Szent Anna-kápolnában halmoztak heggyé. Megnyitották a középkori sekrestyébe vezető ajtót, továbbá a karzatra, toronyba vezető feljárót szintén.

A templom a török korban erődítményként szolgált, erre is számos lelet utal. Látható például a gyilokjáró elfalazott ajtaja, s rengeteg ki nem lőtt puskagolyót találtak. Valószínűsíthető, hogy bizonyos időszakban a templom területén különböző műhelyek (például kis öntöde) működtek. Feltűnően sok bronzolvadék is felszínre bukkant. Ebből arra következtetnek, hogy valamely nagyobb tűzvész nyomán leszakadt és megolvadhatott a templom harangja. Török kori pénzérmék ugyancsak előbukkantak, ezek datálása folyamatban van.

A templom kapcsán említenünk kell, hogy itt található a Szent László-legenda egyik legszebb középkori ábrázolása. Türje mellett az országban csak Ócsa, Tereske és Vizsoly templomában található hasonló, ám a zalai a legteljesebb. A vakolat alatt rejtőzködő freskót már az 1990-es években konzerválták, kiváló állapotban van. Szent László megjelenítése e falakon már csak azért is autentikus, mert a türjei premontrei prépostságot 1184-ben Szent László király nővérének, Zsófiának a fia alapította.

A templom barokk kori freskóit Dorffmaister István készítette 1761–63-ban. Ezek májustól újulnak meg, két nyáron át dolgoznak majd itt a restaurátorok. A templom műemléki felújítása e hét elején vette kezdetét, összesen 1 milliárd 670 millió forintos kormányzati támogatásból. Egy további, 1,5 milliárdos projekt keretében látogatóközpontot is kialakítanak a templom melletti majorság területén.

A régészeti munkálatokat tehát a felújítás váltotta fel a templomban, ám Orha Zoltán nem vonul le a terepről. Kültéren folytatja, jelesül a török időkben elpusztult középkori kolostor területén.