A világ egyik legjobb pisztolyosa a keszthelyi Major Veronika

Bár a lövészetet férfias sportnak gondoljuk, a magyar színeket mégis egy ifjú, balatoni hölgy is képviseli majd a tokiói olimpián. Major Veronika 23 éves, a versenyeken természetesen a lövésre és az eredményekre koncentrál, de a keszthelyi Festetics-kastélyban a tiszteltére rendezett díjátadón valódi hercegnőként tündökölt.

Vera futócéllövőként kezdte a pályáját, de az olimpiai szereplés lehetősége miatt a légfegyveres, majd a sportpisztolyos számok felé orientálódott.

– A gyerekek először egy rugós, felhúzókaros légpuskát próbálhatnak ki, én is azzal kezdtem, 2009-ben vettem először fegyvert a kezembe a Keszthelyi BEFAG Erdész LK kötelékében. Eleinte heti egy edzésre jártam Keczeli Zoltánhoz, a mai napig vele edzek, majd ahogy ügyesedtem, heti két edzésre mentem.

Észrevették a tehetségemet, hogy van érzékem ehhez a sporthoz. 2009. szeptemberében kezdtem, október-november környékén már kaptam egy távcsöves légpuskát. Azzal akkor még ülve lőttem, mert nem bírtam el, 12 éves voltam. Keczeli Zoltán nagyon hamar, januárban már egy nemzetközi futócél versenyre nevezett. Erre a versenyre megkaptam a lánya, Keczeli Bianka futólégpuskáját, ő előttem néhány évvel Európa és világbajnokságokat nyert, hatalmas megtiszteltetés volt ezzel e fegyverrel versenyezni. Gyorsan jöttek a sikerek. Életem első versenyén harmadik lettem, 2010 tavaszán az országos bajnokságon egyedüli junior lányként indultam, országos bajnoki címet szereztem. 2012-ben voltam először világversenyen, Svédországban junior lány kategóriában futócéllövészetben második és 3. helyet szereztem. 2013-ban 15 évesen már Európa-bajnok lettem.

– Mikor pihentél?

– Nyáron úgy tudtam lazítani, a többi gyerekkel strandra járni, hogy már reggel, délelőtt edzettem. Nagyon sok munkám van ezekben az eredményekben, emlékszem, hiába volt még csak reggel 9 óra, azért már nagyon meleg volt, egy 3-4 órás edzés alatt nagyon elfáradtam. Erőt próbáló edzések voltak, de egy pillanatot sem bánok ebből. Minden edzésen azért veszek részt, minden lövést azért adok le, hogy a versenyeken jó legyek, hogy a következő versenyen majd még jobb legyek.

– Mi kellett ahhoz, hogy ne add fel? 13 évesen már láttad magad előtt, hogy akár az olimpiára is eljuthatsz?

– Hetedikes voltam, amikor elkezdtem a lövészetet, azt gondoltam, hogy az általános iskola végéig űzöm ezt a sportot – ez akkor csak hobbi volt – és majd meglátom, mi lesz később. De amikor én is éreztem a fejlődésemet és az edzőm bizalmát, már csak a közelben lévő középiskolában gondolkodtam, hogy ne kelljen az edzést abbahagyni.

– Az meg sem fordult a fejedben, hogy máshol is lőhetnél?

– Nem. Ma is Gyenesdiáson és Keszthelyen edzem, mellette kiegészítésként a fővárosban is. De mindig azt mondom, és úgy érzem, hogy ide, Keszthelyre jövök haza. Soha nem akartam sem edzőt, sem klubbot váltani, és a szülővárosom is nagyon sokat jelent nekem.

– Keszthelyen születtél, itt nőttél fel, itt lettél sikeres. Mit jelent neked ez a város?

– Minden ideköt, itt van a családom, itt laknak a barátaim. A Balaton kisgyerekkorom óta meghatározó része a mindennapjaimnak. Kicsi koromban még édesanyámmal, később a barátokkal jártunk strandolni. Gyerekként még horgászni is szoktam, de ez a lövészet miatt később már nem fért bele az életembe. Azt gondolom, hogy nekem a Balatonnál kell maradnom, az egész életemet itt szeretném leélni, nem tudom elképzelni, hogy egy nagyvárosban lakjak. Felnőttként, akár kikapcsolódni, akár biciklizni szeretnék, a Balaton-partra megyek. A lövészet mellett a kerékpározás a kiegészítő sportom, és ha jó idő van, nem kérdés, ha felülök a biciklire, akkor a parton tekerek. Ha a barátaimmal indulunk el egy hosszabb kirándulásra, akkor is a Balatonhoz megyünk.

– Rengeteg csodaszép helyen jártál a világban, mégis azt mondod, hogy Keszthelyt választod lakhelyedül.

– Igen. Nekem ez az otthonom. A másik edzőm, Győrik Csaba Budapesten edz, havonta egy hetet ott töltök edzőtáborban, hogy lássa a fejlődésemet, a munkámat. Minden hónapban van 10-14 napos nagy verseny, de a többi időt Keszthelyen töltöm. Itt pihenek, itt van a gyógytornám, a konditermi edzésem is. Hiába láttam már sok másik országot és várost, nem költöznék el. Most kaptam az önkormányzattól egy saját lakást, ez hatalmas megtiszteltetés, és óriási lehetőség az önálló élet elkezdésére.

A 2019-ben többszörös világkupagyőztes, Európa-bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes Major Veronika a keszthelyi Festetics-kastélyban vehette át a Golden Target Award díjat és az év női sportlövőjének járó plakettet.

– Milyen érzés volt a keszthelyi Festetics-kastélyban átvenni a díjaidat?

– Hatalmas elismerés és büszkeség volt. Ahol eddig laktam, abból a házból minden nap a kastélyt láttam, sokat sétáltam a kertjében gyerekkoromban a nagymamámmal, jártam a kiállításokon. Már kisgyerekként csodáltam a kastélyt, és mint minden keszthelyi lánynak, nekem is az az álmom, hogy majd egyszer az esküvőm is itt lesz. Az az elismerés, hogy engem itt ünnepeltek, nagyon nagy megtiszteltetés. Hatalmas élmény volt, hogy ezt az eseményt miattam szervezték.

– Vannak olyan helyek a környéken, ahol igazán fel tudsz töltődni lelkileg?

– A Badacsonyt nagyon szeretem, de a keszthelyi móló és Gyenesdiás is nagy kedvencem, és ne felejtsük el a balatongyöröki Szépkilátót. A hely szépsége nem csak szellemileg, de testileg is feltölt.

– A te életedbe beleférnek a tipikus balatoni ételek, mint a lángos, a fagyi?

– Szerencsére nekem nem kell dekánként figyelni a súlyomra, a lövészetben nincs mérlegelés. Természetesen, odafigyelek az étkezésemre, de nyáron egy-egy fagyi vagy lángos belefér. A lángost jobban szeretem, mint a fagyit.

– Felismernek a városban?

– Igen, egyre gyakrabban. A boltban, a sétáló utcán odajönnek hozzám. Ez egyfajta felelősség is.

– Mit jelent számodra, hogy te ma már példakép vagy?

– Az olimpiai kvóta megszerzése előtt részt szoktam venni a tehetségkutató edzéseken, hogy népszerűsítsem ezt a sportot, de ma már olyan sokan vannak, hogy alig férünk el a teremben. Én mindent megteszek, hogy jó példakép legyek a gyerekek számára. Ha egy időben edzem velük, a szemem sarkából látom, ahogy figyelnek, ahogy nézik minden mozdulatomat.

– Mi kell ahhoz, hogy egy tehetséges kisgyerekből olimpiára készülő versenyző legyen?

– Türelem és feltétlen bizalom az edzőben. Én az első pillanattól kezdve Keczeli Zoltánnal edzem, nagyon nagy köztünk az összhang. Ahhoz, hogy nagyot, gyorsan és jól fejlődjenek a gyerekek, kell a külső szem, nem elég az ösztöneinkre hallgatni, az edző tanácsát is meg kell fogadni. Szerencsére, én már eljutottam arra a szintre, hogy már tudom kívülről figyelni és koordinálni magamat. Ez kisgyerekként még nem ment. Tíz éve űzöm ezt a sportágat, és csak most kezdek elérni erre a szintre.

– Te foglalkozol gyerekekkel?

– Még nincs edzői végzettségem, de tervben van. Jelenleg az unokahúgommal foglalkozom, aki most lesz 14 éves. Az unokatestvérem, Sándor István, akivel elkezdtem ezt a sportot, most tért át a pisztolyra, őt is edzem ebben. Már elindultunk vegyes páros versenyben is vele, ez életem célja volt, hiszen ő vitt el magával először egy edzésre, ahol ottragadtam.

– Mi a legszebb pillanat a pályafutásod alatt, amire visszaemlékszel?

– Amikor junior voltam és futócélt lőttem, könnyebb volt érmet nyerni, erre az időszakra szívesen emlékszem vissza. A legszebb élményem a Delhi verseny volt, ahol világcsúccsal szereztem meg az olimpiai kvótát. Ha döntőbe kerülök, csak arra koncentrálok, hogy a lehető legjobbat lőjem. Nem is tudom ilyenkor, hogy kikkel versenyzek. Nem a versenytársaimat elemzem közben, hogy ki miben jó vagy gyengébb, csak magamra figyelek. Magamat akarom legyőzni, 600-ból mindig 600-at szeretnék lőni, az a célom, hogy mindig jobb legyen a technikám.

– Hogyan készülsz a nyári olimpiára?

– Január elsején az volt az első gondolatom, amikor felébredtem, hogy idén van az olimpia, már nem jövőre. Minden edzésen ezért veszek részt, minden lövést ezért adok le, és minden nehéz pillanatban ez motivál, hiszen az olimpia a cél. Természetesen fontos a világkupa és az Európa-bajnokság is, de az olimpia a legfontosabb. A következő versenyeken is azért veszek részt, hiába fárasztóak és időigényesek, hogy ne essen vissza a versenyrutinom. Már megtehetném, , hogy csak itthon edzem, hiszen megvan a kvótám, de a versenyek adrenalinlökete, hangulata szükséges, kellenek a téthelyzetek, a nyomás, hogy fejlődni tudjak.

– Befolyásolja egy adott helyszín az eredményeket?

– Igen, de ezt meg kell próbálni kiküszöbölni. Hatalmas különbség van a lőterek között, ezt a szabályok is megengedik. Az alap versenypályán lehet, hogy sötét van, de a döntőben annyira világos, hogy hunyorogni kell. Az éghajlat, az időeltolódás is közrejátszik egy eredményben. A megszokotthoz képest India vagy Kína egész más. Más a városkép, a városok lüktetése, a mindennapok.

– Erre fel lehet készülni?

– Nem. Az időeltolódásra igen, de 7-8 órákat már nem tudunk átállni itthon. Az a legjobb, ha az ember sokat tapasztal, sokat utazik messzire, ezért sem akarok az olimpiáig csak itthon edzeni, mert így könnyebb átvészelni a nehezebb környezetet is.

– Könnyebb tíz méterre lőni, mint 25-re?

– A távolsággal változik a lőlap, a cél nagysága, arányaiban a 25 méteren levő 10-es nagyobb méretű, mint 10 méteren. A felnőtt női mezőny jobban lő 10 méterre, mint 25-re. 25 méteren a sportpisztolyos versenyszámnál 5 lőszert tárazunk egyszerre, de ezeket egyesével adjuk le, egy lövésre van 3 másodperc, ebből 6 sorozatot lövünk (6 x 5 lövés=30 lövés). 7 másodpercet pihenünk a lövések között, ilyenkor 45 fokban tartjuk a kezünket, és úgy kell megemelni a pisztolyt. Ehhez kell megtanulni a jó fegyvertartást, amihez kell az edző szeme, aki folyamatosan lát, kontrollál és fejleszt.

– Milyen nehéz a fegyver?

– Nagyjából 1 kg a fegyver súlya, maximálisan másfél kg lehet. Egy kilót tartunk a kezünkkel, ehhez kell hozzászokni, ezt kell fejleszteni. Ha ez már könnyű, akkor egy-két grammos súlyokat szoktunk rátenni nehezítésnek. Nagyon fontos, hogy lövésnél szinte mozdulatlanul tartsuk a fegyvert, minél nehezebb a fegyver, ez annál könnyebb. Nyilván soha nem lesz teljesen mozdulatlan a tartás, mintha satuba fognánk be a fegyvert, hiszen lélegzünk, dobog a szívünk, de az egy-két grammokkal lehet trükközni. Másképp mozog a kezem, ha a plusz súlyt a csőre vagy hátrébb teszem.

– Melyik a kedvenc versenyszámod?

– Nincs kedvenc versenyszámom, de a futócél áll a legközelebb a szívemhez. A sportpisztolyban a 25 méteres versenyszámot szeretem jobban. Itt vagy én tudok jobban lőni, vagy kevesebben tudják jól lőni, ezt még nem fejtettem meg. Mindegyik versenyszámot szeretem, mindenhol megvannak az apró részletek, amitől nehezebbé vagy könnyebbé válik.