Kapcsolattartás a gyermekkel

2020.02.21. 09:00

Változik a gyermekkel való kapcsolattartás szabálya márciustól

Változik a gyermekkel való kapcsolattartás szabálya márciustól. Az egerszegi törvényszék és az Országos Bírósági Hivatal tájékoztatójából kitűnik, hogy a következő hónaptól az eddigiektől eltérően a gyámhatóság helyett bírósági nemperes eljárásban kezdeményezhető a gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtása.

ZH

A bíróság a szülői felügyelet megváltoztatását is kezdeményezheti

Fotó: Shutterstock

Az Országgyűlés tavaly december 17-én arról döntött, hogy a gyermekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtását 2020. március 1-jétől a gyámhatóság helyett bíróság előtt lehet kezdeményezni. Ezzel együtt a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint az egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvény is kiegészült a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti nemperes eljárás szabályaival.

A bíróság a szülői felügyelet megváltoztatását is kezdeményezheti
Fotó: Shutterstock

A bírósági hatáskörbe tartozó új, polgári nemperes eljárást a kapcsolattartásra jogosult és a kötelezett személy is megindíthatja a kapcsolattartást szabályozó határozatban foglaltak megszegésétől számított 30 napon belül. A gyámhatósági eljárástól eltérően a bíróság azt vizsgálja, hogy a kérelmezett fél a határozatban foglaltakat felróható módon megszegte-e. Ha ez megállapítható, a bíróság elrendeli a végrehajtást, egyben önkéntes teljesítésre hívja fel a felet. Ennek elmaradása esetén a bíróság a törvényben meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazhatja a mulasztóval szemben.

A bíróság rendőrségi közreműködést kérhet, vagy indítványozhatja a szülői felügyelet megváltoztatását, és feljelentést tehet kiskorú veszélyeztetése miatt. Az Országos Bírósági Hivatal a jogszabályváltozásokhoz kapcsolódó igazgatási, munkaszervezési feladatok koordinálásával biztosítja a változásra való felkészülést, a bíráknak és az igazságügyi alkalmazottaknak képzéseket szervez, jogszabály-módosítási javaslatokat készít elő, az ügyfeleket tájékoztatja. A február 29-ig a gyámhatósághoz benyújtott kérelmek elbírálását továbbra is a gyámhatóság intézi.

Március 1-jétől a bírósághoz benyújtott kérelmek esetén az eljárás illetékköteles, rászorultság esetén költségkedvezmény igényelhető. Ennek engedélyezéséhez szükséges a kérelem, nyomtatvány kitöltése, valamint a jövedelmi és személyi körülmények igazolása. A kérelmet annál a járásbíróságnál kell benyújtani, amelynek területén a kapcsolattartással érintett gyermek, vagy a kapcsolat tartására jogosult lakik. A kérelem a kapcsolattartásra vonatkozó szabályok megszegésétől számított 30 napon belül terjeszthető elő a bíróságon.

Tartalmaznia kell az eljáró bíróságot, a kérelmező és a gyermek adatait, a kapcsolattartást szabályozó bíróság vagy gyámhatóság nevét, az ügyirat számát, annak leírását, hogy a kapcsolattartás szabályainak megszegése miben nyilvánult meg, s a végrehajtásra irányuló határozott kérelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában