2020.02.09. 11:30
Aranyhíd a tócsán, csillagkarc az égen – A X. Sajtófotó kiállítás margójára
Tizedik alkalommal nyílt meg a Hevesi Sándor Színház nézőtéri előcsarnokában a Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás, ahol a jubileum okán egy összefoglaló kötet megjelenéséről is szó esett.
Bolla Gábor: Röntgen-esküvő (pályázati díj)
Fotó: Bolla Gábor
E fotók ugyanis idővel történelemmé érnek, a megyeszékhely 21. századi históriájából őriznek meg az itt élők számára fontos momentumokat. A tárlatot megnyitó Bánkuti András fotóriporter, a Mai Manó Ház alapítója fejtette ki a fenti gondolatot, s vetette fel egy válogatásalbum megjelentetését. Hiszen a három kiállító sajtófotós – Katona Tibor és Pezzetta Umberto a Zalai Hírlap színeiben, valamint Seres Péter, több városi orgánum és az önkormányzat fotográfusa – évről évre nívós kollekciót helyez paravánra, erősítve az egerszegiek „itt vagyok otthon” tudatát.
A kiadvány ötletére Balaicz Zoltán polgármester azonnal igent mondott, annál is inkább, mivel köszöntőjében hasonló húrokat pengetett. Immár egy évtizede, hogy a sajtófotó kiállítás műfaja Zalaegerszegen is gyökeret vert, s a tárlat által kiváltott civil és szakmai érdeklődés bizonyítja, jó ötlet volt, a szervezők hagyományt teremtettek. A három fotóst munkája révén szinte mindenki ismeri a megyeszékhelyen. Ott vannak a fontos történéseknél, lencsevégre kapják a város ezer arcát. Az épített környezet változásait, a mindennapi munka és a kikapcsolódás színtereit, s a mindezeket élettel megtöltő közösséget. A városlakók önmagukat láthatják viszont a képeken, hibáikkal és erényeikkel, gondjaikkal és felhőtlen örömeikkel, ami mind a kötődést, az összetartozás érzését mélyíti el – mondotta a polgármester.
A sajtófotósok élete a kívülállók számára irigylésre méltónak tűnhet, hiszen ott vannak mindenütt, bejutnak a színfalak mögé, csupa izgalom, pörgés, élmény a munkájuk. Ez részben így is van, ám látni kell az érem másik oldalát is. Az izgalom gyakorta stressz, a pörgés rohanás, az élmény pedig megoldandó feladat. (Minderről az újságírók is hosszan tudnának mesélni…) A megnyitón Bánkuti András megidézte a szakadó esőben, vagy éppen 30 fokban 14-15 kilós táskával loholó sajtófotós képét, jelezve, ez része a mindennapoknak. És az ára annak, hogy elkészülhessen „a jó kép”, amiből bőven akad a kiállításon. Meg is nevezett közülük néhányat.
Katona Tibor kollekciójából kiemelte az Égi sípszó című képet, ami tavaly július 27-én készült, amikor égszakadás vetett véget a Zete Fiesta rendezvényének. A háttérben még ott gomolyognak a vihar sötét felhőfoszlányai, miközben a stadion körül fodrozódó esővíz olyan idilli „aranyhídként” tükrözi vissza a reflektorok fényét, mintha naplementét néznénk a Balaton partján. A látványhoz elázott szurkolók állnak díszsorfalat. Ugyancsak a sporthoz kötődik a fotós Mi vagyunk… című képe, amely a ZTE FC NB II-es bajnoki címét kísérő ünneplés után készült. A zöld gyepen egyetlen ujjongó játékost vagy szurkolót sem látunk, ám annál több kidőlt, elhagyott pezsgősüveget. A hiány ékesszóló, a mámoros koccintások pillanatait pedig a fantáziánk kelti életre.
Pezzetta Umberto képei közül sokak figyelmét megragadta az Akkor és most című, 70 éves érettségi találkozót megörökítő fotó, ami a Zrínyi-gimnáziumban készült. A fotó lényege ez esetben is a hiány, hiszen a padsorok fájóan foghíjasak, mindössze négyen képviselik az egykor népes osztályt. Az „akkor és most” közötti időbeli kapcsolatot azzal teremti meg a fotós, hogy kvázi egykori helyükre ültette le a valahai diákokat… Szintén érzelmekre ható emberábrázolás a Megjött a Mikulás című sorozata, amely a megyei kórház pszichiátriáján készült. A pszichiátriai betegek ajándék-öröme érzékeny téma, ám a fotós méltóságukra ügyelve ragadta meg azt a primer boldogságot, amit egy baba vagy plüssmaci váltott ki.
Seres Péter Váltó című képe a tavalyi 24 órás Dóczy Éva úszógálán született meg. A vízcsepp-gyöngyök dermedt tánca két tűéles, spiccben tartott lábfejet övez, ennyi látszik vízbe ugró tulajdonosukból, mielőtt teljesen elmerülne a habokban. Az előtérben hullámzó karok, vállak, vízfodrok, a kompozíció csupa lendület és feszültség, a küzdelem maga. Míg az említett képen egy elkapott pillanat sűrítette magába 24 óra hangulatát, addig a Csillagjárás a Göcseji Falumúzeumban című fotón 81 perc 146 expozíciója olvad össze egyetlen pillanattá. A tárlat központi elemét adó installáción az éjszakai égbolt „forgalmát” rögzítette a kamera. A végtelenbe húzó koncentrikus csillagkarcok hidegségét a földi porta lágy megvilágítása ellensúlyozza.
A hivatásos sajtófotósok mellé lelkes önkéntesek is csatlakoztak a kiállítás örvén meghirdetett pályázaton. Körükben három résztvevőt (Marancsics Erika, Bolla Gábor, Vári Tibor) ismert el a szakmai zsűri, emellett a sajtófotósok szintén odaítélték a maguk díját. Utóbbit, a pályázat történetében immár második alkalommal, Gombás Gabi nyerte el. Két éve A bringás című, a párjáról készített sorozattal nyerte el az elismerést, idén pedig a Nagy vagy anya! című riportképpel.
– A felvétel a kertvárosi hagymásbab fesztiválon készült tavaly nyáron, a Liszt-iskolában – eleveníti fel Gombás Gabi. – A programban Lökd a kecskét! verseny is szerepelt, amit épp a képen szereplő hölgy nyert meg. Két fia ott szurkol mellette, de a többi néző is teljesen a pillanat hatása alatt áll. Nem pózol senki, a verseny izgalma valós. Nagyon örülök, hogy sikerült megörökítenem ezt a spontán jelenetet. Amúgy is, az absztrakt mellett a riportfotó a kedvenc műfajom, azokat a fotósokat tisztelem leginkább, akik nem félnek közel menni a témához.
A fotózás számára örömforrás, akkor műveli, amikor kedvet érez hozzá. A fényképezést gyerekkorában kezdte, fekete-fehér filmre, az iskolai laborban előhívva a tekercseket. Vagy három évtizedig szunnyadt nála a hobbi, aztán újból teret kért magának. Országos pályázatokon szintén ér el sikereket. A fotózást munkahelyén, egy humán szolgáltatással foglalkozó cégnél is űzheti. Nemrégiben például munkahelye megbízásából Rakonczay Gábor többszörös világrekorder óceánátszelő kenust kísérhette végig kilencnapos országjáró körútján, fotósként.