minden a régi

2020.02.11. 07:52

A keszthelyi parton visszaállt a Balaton vize (videó) – Frissítve

Újból régi pompájában tündököl a magyar tenger, mintha a hétfői vihar meg sem történt volna.

MTI, zaol.hu

Fotó: Barankovics Ildikó

Míg a keszthelyi móló környékén erőteljes hullámok csapdosták a parton hétfőn, addig a Helikon strand mellett széles sávban csak az iszap látszott. A víz visszahúzódását az erős szél okozta – írtuk tegnap.

Így festett a Balaton partja hétfő délután Keszthelyen Fotó: Keszey Ágnes

Szerencsére úgy tűnik reggelre minden visszatért a régi kerékvágásba, kedden már sehol sem látszódott az iszap.

 

A Balatont most már az Időkép webkameráján is nagyon nyugodtnak láthattuk. Ha megnéznéd a jelenlegi helyzetet, ide kattintva megteheted.

Érdekesség

Utoljára 1962-ben billent meg ennyire a Balaton víztükre

Utoljára 1962-ben billent meg ennyire a Balaton víztükre, hétfőn 82 centiméter volt a kilengés a hazai tó nyugati és keleti partja között – hangzott el kedden az M1 aktuális csatornán.

A Ciara vihar Nyugat-Európa felől érte el Magyarországot, a medencehatás miatt ereje és iránya mérséklődött. A ciklon a nyugati országrészekben pusztított leginkább, a legnagyobb széllökést óránkénti 111 kilométeres sebességgel azonban a Kékestetőn mérték – közölte Juhász Árpád geológus.

Hozzátette, a Balatonnál a jellemző szélirány a nyugati és a Bakony felől érkező északnyugati, ilyenkor hirtelen veszélyes vihar jön létre és megjelennek a déli parton az ingatlanokat veszélyeztető nagy hullámok. Délnyugati szélirány sokkal ritkábban fordul elő, ilyen esetben tapasztalható a Balaton két széle közötti kilengés a víztükrön, aminek hatására Balatonkenese térségében magasabb a vízállás, mint Keszthelynél.

A szakértő hangsúlyozta, a szélenergia felhasználására hazánkban kevés helyen van kellően erős szél, ide tartozik a Kisalföld térsége, mivel a Dévényi-kapun át érkező erős légmozgások miatt ez a régió Magyarország legszelesebb vidéke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában