Közel 11 millió forintos támogatást kapott a falu

2020.01.11. 10:00

Megújult a hegyi út Nagyrécse határában

A falu határában a Bacónak-hegyre vezető földút egy pályázat keretében nemrégiben bazaltzúzalék-borítást kapott. Emellett a többi hegyi út rendbetételét is tervbe vette a helyi önkormányzat.

Benedek Bálint

Laskai Béla polgármester szerint sokak problémája oldódott meg a Bacónak-hegyre vezető út felújításával, a gazdák autóikkal könnyedén megközelíthetik a birtokaikat Fotó: Szakony Attila

Fotó: Szakony Attila

A Bacónak-hegyi útfejlesztésre nagy szükség volt, hiszen a számos hétvégi birtok mellett közel kétszázan életvitelszerűen is ott élnek. Ráadásul egy kápolna, valamint szálláshely is található a területen. Az elmúlt években az önkormányzat saját forrásból próbált javítani a földút minőségén, ám ez csak tűzoltásra volt elegendő.

– A Herman Ottó Intézeten keresztül 10,7 millió forintot nyertünk, amit további egymillió forinttal toldott meg az önkormányzat – mondta Laskai Béla polgármester. – Ebből az összegből a 30 méteres becsatlakozás aszfalt-, míg a további 1200 méter bazaltzú-

zalék-borítást kapott. A vállalkozó jó munkát végzett, hiszen a korábbi felső réteget kiegyenlítette, erre került a hengerelt zúzalék, a padkát pedig a támasztást segítő mészkő borítja. A pincék előtti rész nem önkormányzati tulajdon, viszont a gazdák összefogásának hála nincs is olyan rossz állapotban. Ebben a pályázatban kiegészítésként az egyik területünkön ötven diófa csemetét is ültettünk, melynek kártevők elleni védelme és gondozása szintén a mi feladatunk lesz.

Laskai Béla polgármester szerint sokak problémája oldódott meg a Bacónak-hegyre vezető út felújításával, a gazdák autóikkal könnyedén megközelíthetik a birtokaikat Fotó: Szakony Attila

A település határában több hegyi útra is figyelnie kell az önkormányzatnak. Az Erzsébet-telep felé vezető Gáspár-hegynél szintén végeztek javításokat, erre a felületre ugyancsak bazaltzúzalék került. Azonban néhány helyen a vízmosás megrongálta azt, s a közelben zajló fakitermelésben részt vevő gépek is károkat okoztak, de a településvezető elmondta, folyamatosan azon dolgozik, hogy végleges megoldást találjanak a problémára. Egy másik szakaszon, a Gesztenyés-hegynél korábbi építkezésekről származó betonlapokkal próbálták járhatóvá tenni az utat, ám ezek az idő múlásával elmozdultak. Bár még lehet rajtuk közlekedni, viszont idővel ezt a helyzetet is orvosolni kell.

– Ahogy a faluban is van még bőven teendőnk – folytatta Laskai Béla. – Az Inkey-kastély külső festése és szigetelése mellett január közepén indulhat el az orvosi rendelő energetikai felújítása. A munkák idejére az orvos a védőnővel a kastély egyik szárnyában zavartalanul dolgozhat tovább. Addig a közel 40 millió forintból a szigetelést, a fűtésrekonstrukciót és a nyílászárók cseréjét végzik el a szakemberek. Sajnos a tetőcserét ez az összeg nem fedezi, ezt valószínűleg a jövőben önerőből vagy egyéb forrásból kell elvégezünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában