Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar

2020.01.16. 07:00

Liszt Ferenc népszerű művei fiataloknak

Liszt Ferenc közismert műveiből hallhatnak hármat a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar ifjúsági koncertjein részt vevő diákok.

Szabó Judit

Az első koncerten zrínyis diákok ültek a nézőtéren Fotó: PU

A sorozatban hat koncertet ad a zenekar Sándor János vezényletével és Tóth László zongoraművész közreműködésével általános és középiskolásoknak. Az első két előadás kedden volt a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, ahol a Zrínyi-gimnázium diákjai hallgatták a zeneműveket és az azokhoz kapcsolódó történeteket Liszt Ferenc életéről, munkásságáról.

Elhangzott a Les Préludes (prelúdiumok, előjátékok). A mű témáiról, programjáról Liszt a következőket írta: „Mi más is életünk, mint előjátékok szakadatlan sorozata ahhoz az ismeretlen dallamhoz, amelynek első, ünnepélyes hangját a halál csendíti meg?…” Az egytételes mű témái közt a szerelem, a vihar, a természet csendje és a csata is megjelenik.

Az első koncerten zrínyis diákok ültek a nézőtéren Fotó: PU

A koncerten elhangzott a hasonlóan népszerű, de a zenetörténeti kutatók számára eredetét, értelmezését tekintve nagy kihívást jelentő és sokat vitatott Haláltánc zongoraverseny is.

A Haláltánc zongoraverseny szólóját Tóth László játszotta. A darab a Dies irae (a harag napja) gregorián dallamra épül, annak variációiból áll. Végül a II. Magyar rapszódia csendült fel a belekomponált cigányzenei és népzenei dallamokkal. A Liszt-műveket a következő koncerteken a Dózsa-, a Kölcsey-, a Csány-, a Deák- és az Öveges-iskolások hallhatják. Ezt a műsort adja elő a zenekar január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából szervezett gálakoncerten is, amelyen Rátóti Zoltán színművész magyar költők verseit szavalja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában