Farra D’Isonzo is képviseltette magát

2020.01.21. 08:00

Jótékonysági est a zalalövői iskola fejlesztéséért

A helyi általános iskola bútorzatának cseréje és fejlesztése, valamint az intézményben zajló programok támogatása érdekében szervezi meg évről évre jótékonysági estjét a Bitbúvár Alapítvány.

Gyuricza Ferenc

Az esten az iskola diákjai is felléptek

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

Az idei rendezvényen – most először – Zalalövő olasz testvértelepülése, Farra D’Isonzo is képviseltette magát.

Az esten az iskola diákjai is felléptek
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A szombati program nyitányaként Salamonné Herman Eszter kuratóriumi elnök beszédében kitért rá, hogy az iskola életében fontos változás történt, hiszen az igazgató, Gyarmati Antal 23 év után távozott az intézményből, ugyanis október közepe óta a város polgármestereként dolgozik. Az iskolát megbízott intézményvezetőként Keszténé Bodó Ildikó irányítja. De történt változás az alapítvány kuratóriumának személyi összetételében is, néhányan nem kívánták folytatni ebbéli tevékenységüket, a helyükre megválasztott új tagokat ugyancsak a jótékonysági est keretében mutatták be.

A folytatásban Gyarmati Antal is szólt a jelenlévőkhöz. Mint mondta, az önkormányzat számára az iskola továbbra is prioritást élvez, bár már nem ők a fenntartói az intézménynek, de minden adódó lehetőséget igyekeznek megragadni és kihasználni annak érdekében, hogy Zalalövőn magas színvonalú alapfokú oktatást biztosítsanak a városban és a környékén élő gyermekek számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában