Városnapi ünnepség

2020.01.07. 07:00

Fegyverkezésbe fogtak, de ez nem jelent háborút

Fontos feladatai vannak idén is a honvédelmi tárcának és az ország katonaságának egyaránt. Erről is beszélt a városnapi ünnepségen Lentiben dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Korosa Titanilla

Dr. Benkő Tibor Lentiben Fotó: Kósa Róbert

– Magyarország és a magyar emberek érdekében a béke és a biztonság megőrzése az elsődleges – fogalmazott dr. Benkő Tibor. – A béke megőrzését emelném ki, hiszen sokan úgy gondolják, hogy mivel a honvédség fegyverkezésbe fogott, ez nyilván háborút jelent, de nem. Ugyanakkor a békét és a biztonságot meg kell őrizni, az országnak, nemzetnek vannak értékei, érdekei, kultúrája, hagyományai, amiket meg kell védeni. A magyar honvédség számára rendkívül fontos az is, hogy tovább tudjuk folytatni azt a honvédelmi haderőfejlesztési programot, amit elindítottunk, a technikai eszközök beszerzésén túl lényeges számunkra, hogy egy olyan erős társadalmi együttműködést építsünk ki a lakossággal, aminek keretében megvalósulhat a hazafias honvédelmi nevelés. Kiváló katonákra van szükség, akik a 21. század technikai berendezéseit mesterien tudják alkalmazni, kezelni. Meggyőződésem, hogy katonáink most is felkészültek és képesek lesznek ezen feladatoknak, s a jövő kihívásainak megfelelni.

Dr. Benkő Tibor Lentiben Fotó: Kósa Róbert

Arról is beszélt a honvédelmi miniszter, hogy szívesen fogadta el a város napjára szóló meghívást Lentibe, főként azért, mert a településre egykori katonavárosként is emlékeznek. Lenti egykor kiemelkedő helyőrséggel bírt, fontos feladatot látott el, az itt szol­gálatot teljesítők közül pedig többen otthonra találtak a településen.

– Fontosnak tartom a jövőre nézve, hogy Lentiben, Zalában és országszerte legyenek olyan elhivatott fiatalok, akik megtalálják a helyüket, szerepüket a honvédség kötelékében – hangsúlyozta dr. Benkő Tibor. – Akik pedig nem akarnak katonának állni, ők is bekapcsolódhatnak az úgynevezett önkéntes katonai szolgálatba vagy a honvédelmi nevelésbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában