Segít a közösség ereje

2020.01.15. 07:00

A Zalakarosi Fürdő nagy tervekkel készül a jubileumi évére

Tegnap tartotta immár hagyományos újévi fogadását a város önkormányzata a helyi turisztikai egyesülettel és a fürdővel közösen.

Pásztor András

Balogh László, Nagykanizsa, Novák Ferenc, Zalakaros és Papp Gábor, Hévíz polgármestere, valamint Cziráki László, a zalakarosi fürdő vezérigazgatója a fogadáson Fotó: Szakony Attila

A meghívottakat elsőként Novák Ferenc polgármester köszöntötte, aki ezúttal eltekintett az elmúlt évi eredmények felsorolásától, helyette a helyi közösségekről, a civil szervezetek szerepéről, az emberi kapcsolatok fontosságáról szólt. Mint mondta: Zalakaros lélekszáma alig több, mint 2500, és ezzel továbbra is az ország egyik legkisebb városának számít, ugyanakkor közel harminc kisebb-nagyobb közösség tevékenykedik benne azért, hogy élni és pihenni is jó legyen Zalakaroson.

Novák Ferenc külön felsorolta a turisztikával, sporttal, kultúrával és hitélettel foglalkozó csoportokat, illetve azon intézmények vezetőit is név szerint említette, melyek hozzájárulnak a helyben élők komfortérzetének javításához.

Balogh László, Nagykanizsa, Novák Ferenc, Zalakaros és Papp Gábor, Hévíz polgármestere, valamint Cziráki László, a zalakarosi fürdő vezérigazgatója a fogadáson Fotó: Szakony Attila

– A városon belül és azon kívül is az együttműködésre törekszünk, ezért továbbra is jó kapcsolatot szeretnénk ápolni Hévízzel, Keszthellyel és Nagykanizsával – zárta gondolatait Novák Ferenc.

Ezt követően Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója számolt be a fürdő vonatkozásában az elmúlt év eredményiről, illetve szólt az idei tervekről is. Elhangzott: a fürdő az elmúlt időszakban sikert sikerre halmozott látogatottságban, népszerűségben, illetve a fejlesztések és a gazdasági mutatók terén is.

– Számos szakmai díjat is begyűjtött a Zalakarosi Fürdő, melyek közül talán a legrangosabb az Európai Fürdőszövetség EuropeSpa nemzetközi ötcsillagos minősítése, amely hivatalosan is azt jelenti, hogy a Zalakarosi Fürdő az európai termálturizmus elitjéhez tartozik – fogalmazott Cziráki László vezérigazgató, aki kitért arra is, hogy a létesítmény idén ünnepli majd fennállásának 55 éves évfordulóját. – A családi strandmedence rekonstrukciója mellett egy ifjúsági szálló kialakítása, kempingfejlesztés és egy új beléptetőrendszer kialakítása is szerepel a tervek között – jelezte a vezérigazgató.

A rendezvényen jelen volt Ruzsics Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke is, aki pohárköszöntőjében gratulált Zalakarosnak az eddig elért eredményekhez, illetve sok sikert kívánt a jövőre nézve.

Az újévi fogadás büféebéddel zárult a Hotel Karos SPA éttermében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában