Madáretetőt állítottak

2019.12.09. 14:00

Polgárőrök és környezetvédők hangolódtak az adventre Zalaegerszegen

A madaraknak is legyen adventjük! – döntöttek az öreghegyi polgárőrök, ezért szombaton természetvédő barátaikkal a karácsonyfával együtt egy madáretetőt is felállítottak.

Fincza Zsuzsa

A polgárőrök és a természetvédők közösen állították fel a madáretetőt Öreghegyen

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Fincza Zsuzsa

A környezetvédelemben is je­leskedő civil szervezet negyedik adventi ünnepségét a szokott helyen, ám immár saját birtokán tartotta, a Péter-Pál kápolnában feldíszítettek egy fenyőfát, majd közösen el­énekelték a Mennyből az angyal kezdetű karácsonyi dalt. Dancs István, a Besenyő és Öreghegy Polgárőr Egyesület elnöke örvendetes eseményekről adhatott számot. Sikerült megvásárolniuk a gazdáktól a területet, amit eddig szívességből használhattak, s az ősszel a tagság kétkezi munkájával már közművesítették is, rákötötték a vezetékes ivóvíz- és a szennyvízcsatorna-hálózatra. A jövőben, a hegyi búcsúk és a számos, sok embert megmozgató rendezvény igényeit kielégítendő, szeretnének kialakítani egy vizes­blokkot, és építeni egy nyitott, úgynevezett kultúrpajtát, ahol az összejöveteleiket tarthatják.

A polgárőrök és a természetvédők közösen állították fel a madáretetőt Öreghegyen
Fotó: Fincza Zsuzsa / Zalai Hírlap

Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere, a városrész önkormányzati képviselője amellett hogy támogatásáról biztosította a civil közösséget, elmondta, hogy már folyamatban van a területre a művelési ág megváltoztatása iránti eljárás, s közösségi térként majd nagyobb építményeket is lehet rajta emelni.

Ezúttal ajándékot is kaptak az öreghegyi polgárőrök: a Mindszenty Ifjúsági Ház környezetvédői a tavaszi békamentő kerítés építéséért és az őszi öt zsák grátisz napraforgómagért viszonzásképpen egy madáretetőt készítettek számukra, amit dr. Illyés Zoltán intézményvezető az ünneplők segítségével fel is állított a kápolna közelében. A csinos kis etetőt a polgárőrök rendszeresen feltöltik napraforgómaggal, s – az elképzelések szerint – ha odaszoktak a szárnyas hegylakók, egy szép téli hétvégén ornitológus barátaik jóvoltából gyűrűzéssel egybekötött forralt boros, töpörtyűs pogácsás pikniken közelről tanulmányozhatják, milyen madarak élnek Öreghegyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában