már ég a láng

2019.12.02. 07:00

Kertvárosi advent: Műsor a fánál, családi délután az Apáczaiban

Az első belsőégésű motor 1876-ban azáltal vált képessé erőt adni, hogy Nikolaus August Otto feltalálta hozzá a gyertyát, ami a szikrát adja, az adventi koszorú gyertyájának lángja pedig jelképezi azt a szikrát, amire szükségünk van az életben, ami előre hajt és elvisz a karácsonyhoz.

Arany Gábor

Kovács Virág csillámtetoválást készít Fülöp Biankának Fotó: Katona

Fotó: © Katona Tibor

Ezzel a hasonlattal élt Molnár János András plébániai kormányzó vasárnap délután a megyeszékhelyen a kertvárosi adventi rendezvényen, amelyet harmadik alkalommal rendezett meg a településrészi önkormányzat az Átalszegett, Hegyalja és Köztársaság út kereszteződésében felállított karácsonyfánál. A szépszámú érdeklődőt elsőként Orosz Ferencné önkormányzati képviselő köszöntötte. Szavai után Balaicz Zoltán polgármester Wass Albert karácsonyi gondolatait idézte fel, ezt követően Molnár János András megáldotta az adventi koszorút, majd pedig Orosz Ferencné meggyújtotta az első gyertyát.

Az óvodások vidám műsort adtak a kertvárosi karácsonyfánál Fotó: Katona Tibor

Ezt a Csillag közi óvoda Napocska, valamint a Napsugár óvoda Halacska csoportjának műsora követte, zárásként pedig a nyugdíjasklub adventi összeállítása következett. A metsző hideg ellen forró teát kínáltak zsíros kenyér, illetve mézes sütemények kíséretében.

Kovács Virág csillámtetoválást készít Fülöp Biankának Fotó: Katona

A délután az Apáczai művelődési központban folytatódott, ahol a tavaly novemberben alakult Fiatal Családosok Klubja Zalaegerszeg Alapítvány várta szórakoztató programokkal az érdeklődőket. Erről a szervezők nevében Balaicz Zoltánné elmondta, hogy első önálló rendezvényükön az egészségmegőrzést helyezték a központba a fitt családok délutánja szlogennel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában