2019.11.05. 12:00
Kerékpárosok számára szervezték akciót Lentiben
A biztonságos közlekedésre hívták fel a rendőrök a kerékpárosok figyelmét az elmúlt héten szervezett akcióban.
Este hét órakor körbebiciklizték a várost a program résztvevői Fotó: Korosa Titanilla/Zalai Hírlap
– A közlekedésbiztonsági programunk a Megvilágosodás napja elnevezést kapta, amit a Látni és látszani kampányon belül indítottunk, és célja, hogy felhívja a járművezetők figyelmét a kerékpárral közlekedőkre – tájékoztatott Komláti Beatrix őrnagy, a Lenti Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályának vezetője. – Természetesen a forgalomba bekapcsolódó kerékpárosoknak is figyelniük kell. A Látni és látszani kampány által hangsúlyozzuk, hogy aki biciklire ül, az jól látható legyen, a kerékpár pedig legyen felszerelve a szükséges világítóberendezésekkel, fehér fényű első és piros fényű hátsó lámpákkal, továbbá legyen a biciklin csengő és két egymástól függetlenül működő fék. Emellett ősszel már figyelembe kell venni a megváltozott út-, időjárási és látási viszonyokat is, és ezeknek megfelelően kell közlekedni az úton. A korlátozott látási viszonyok miatt ilyenkor már viselni kell a láthatósági mellényt a bicikliseknek.

A Megvilágosodás napja programban az oda érkezők kerékpárjait a rendőrök ellenőrizték is, illetve a legfontosabb, betartandó szabályokról tájékoztatást adtak. Majd 19 órakor a mintegy húsz résztvevő, köztük Horváth László polgármester, Drávecz Gyula alpolgármester rendőri felvezetéssel és a Lenti és Térsége Polgárőr Egyesület tagjainak közreműködésével körbebiciklizte a várost. Az esti program előtt Bike safe regisztrációra is lehetőség nyílt.
– A kerékpárok regisztrálásakor számot kapnak és bekerülnek egy országos rendszerbe. Ehhez szükséges a legfontosabb adatokat megadni a kerékpárokról, illetve fotó is készül a regisztrált kétkerekűről. Mindez arra jó, ha esetleg ellopják, és a rendőrség megtalálja, de nem tudjuk tisztázni az eredeti tulajdonos kilétét, akkor a regisztrációs szám segítségével ez is megállapítható – magyarázta Komláti Beatrix, aki hozzátette, hogy ebben az évben országosan mintegy 10 ezer kerékpárt tulajdonítottak el, s ezek közül több a regisztrációnak köszönhetően került vissza eredeti tulajdonosához.