Félezer díszfa és cserje

2019.11.19. 07:00

Engedélyt kell kérni a fák ültetéséhez is Nagykanizsán

A városüzemeltető társaság a közelmúltban elkezdte a szükséges fapótlásokat városszerte.

Pásztor András

Hétfőn a Fő úton dolgoztak a faültetők

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

Fitos István, a VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója elmondta: az idén 1,4 millió forintért vásároltak díszfákat és cserjéket, melyek többségét most ősszel ültették vagy ültetik el.

– A pótlások egy részével már végeztünk, például a Teleki utcában, a Munkás utcában és a Rózsa utcában is több fát ültettünk, s még várható pótlás a Rózsa és a Bartók utcában, illetőleg a Fő úton hétfőn is dolgoztak a munkatársaink – említette Fitos István, aki hozzátette: a százegy darab lombhullató mellett 26 örökzöld díszfát és 422 darab cserjét ültetnek el.

Hétfőn a Fő úton dolgoztak a faültetők
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

– Fakivágások minden évben történnek, hiszen mindig akadnak kiszáradt, beteg fák a városban, illetve olyan növények is, amelyek – bár egészségesek, de – veszélyeztetik a közlekedésbiztonságot, esetleg veszélyt jelentenek a közművekre – magyarázta Konrád-Németh Cecília városgondnok, aki hozzátette, hogy a törvény a kivágott fák egy éven belüli pótlására kötelezi a tulajdonost, ám az nincs előírva, hogy éppen oda kell új fát ültetni, ahonnét az előzőt kivágták. – Természetesen lakossági bejelentéseket is szoktunk kapni, ilyenkor azonban mérlegeljük, hogy indokolt-e kivágni az adott fát. Csak azért, mert valakit esetleg zavarnak a lehulló levelek, vagy éppen a madárcsicsergés, nem szoktunk fákat kivágni. Önhatalmúlag amúgy sem tehetnénk ilyesmit, minden fa kivágását engedélyeztetnünk és indokolnunk is kell a megfelelő hatóságnál.

– Sokan nem tudják, de ahogyan fákat nem lehet kivágni engedély nélkül, ugyanúgy új növényeket ültetni sem lenne szabad egyéni elhatározás alapján – vette át a szót ismét Fitos István vezérigazgató. – Persze ez nem azt jelenti, hogy tiltanánk városunkban a zöldítést, de ha valakinek ilyen szándéka van, azt először is be kell jelentenie nálunk. Sok esetben az emberek nincsenek tisztában a különböző védőtávolságokkal, illetve azzal, hogy milyen fát érdemes ültetni az adott lakókörnyezetben. Mi ebben is tudunk szakmai segítséget nyújtani a hozzánk fordulóknak – jelezte Fitos István.

A fapótlásokat tegnap a Fő úton folytatta a VIA Kanizsa Zrt. Mint megtudtuk: az ültetésre az év őszi és a tavaszi időszaka egyaránt alkalmas, ám az elmúlt évek „gyilkos” tavaszi időjárása – a reggeli fagyok és a heves viharok – okán inkább az őszi ültetést preferálja a társaság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában