Csak mulatságnak indult

2019.10.14. 10:00

Liszó lakói azt akarták: folytassák, de ők is jól érezték magukat

Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Viola Népdalkör.

Horváth-Balogh Attila

A népdalkör tagjai a születésnapi találkozón, a kép bal szélén Németh Renáta Fotó: Zakócs Veronika

A „szülinapi” dalostalálkozót már korábban megtartották, a rendezvény alkalmával váltottunk szót a csapat művészeti vezetőjével, Németh Renátával és az egyik alapító taggal, Kovácsné Zakócs Erzsébettel a megalakulás körülményeiről, sikerekről és természetesen a tervekről.

– Húsz évvel ezelőtt, egy szüreti mulatság alkalmával összeálltunk páran lányok-asszonyok, hogy az ilyenkor szokásos felvonuláson legyen egy kis ének is – idézte fel az indulást Kovácsné Zakócs Erzsébet. – Illetve volt egy lakodalmas a faluházban, melyen az egész falu részt vett, mi pedig énekeltünk hozzá – azt hiszem, ott pecsételődött meg a sorsunk. Nagyon tetszett mindenkinek, amit csináltunk, mi pedig jól éreztük magunkat együtt, ezért a csapat egyben maradt aztán is. Természetesen, akkoriban még nem volt meg a kellő szintű felkészültségünk, lévén, szakmai vezető nélkül indultunk el. Aztán találtunk hozzáértő szakembereket is, akiktől sokat tanultunk. A mostani, Németh Re­náta már közel 10 éve irányítja a művészeti tevékenységünket.

A népdalkör tagjai a születésnapi találkozón, a kép bal szélén Németh Renáta Fotó: Zakócs Veronika

Németh Renátától megtudtuk, amikor átvette a csapatot, a térségi minősítő versenyen rögtön kiváló minősítést szereztek és továbbjutottak az országos megmérettetésre. Az évek folyamán 3 arany minősítést sikerült elérniük, tavaly pedig kiérdemelték az Arany Páva-díjat, ezzel jogosulttá váltak az országos, gálaszintű műsoron való részvételre. Itt a kategória legmagasabb elismerését, az Arany Páva nagydíjat ítélte oda a zalai, somogyi, tolnai, alföldi, Kalocsa környéki népdalokat éneklő, 9 tagú Viola Népdalkörnek a zsűri.

– Ez nem sokaknak adatik meg, ezért nagyon büszkék vagyunk rá – árulta el Németh Renáta. – A tervekről pedig annyit: meg kívánjuk újítani az Arany Páva nagydíjunkat, én pedig szeretnék az asszonyoknak erdélyi népdalokat is megtanítani, mert azt hiszem, már megértek rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában