nemzeti gyásznap

2019.10.07. 07:00

Hűek voltak a hazához – Zalaegerszegen is megemlékeztek az aradi vértanúkról

Az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtiszt, valamint a Pesten ugyanazon a napon kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök és az őt négy nappal később ugyancsak Pesten követő Csány László nevére mindannyiunknak emlékezni kell.

Arany Gábor

Ezt Balaicz Zoltán polgármester mondta tegnap, a nemzeti gyásznapon a Csány László téren tartott városi megemlékezésen. Hőseink mindannyian a magyar szabadságért harcoltak, és szabad emberként haltak hősi halált. Ajkukat hazugság nem fertőzte meg, a bitó árnyékában üres jelszavak helyett hazájukat éltették, nem alkudtak meg, hűek maradtak becsületükhöz, és bátran kimondták, amit éreztek.

 

A mártírokat sok minden megkülönböztette egymástól, származásuk, anyagi helyzetük, rangjuk, mégis volt valami, ami szorosabban kötötte őket össze annál, mint ami elválasztotta: a szülőföld, az anyanyelv, a hagyományok, az értékek, a közös kiállás a magyar szabadság és függetlenség érdekében, emelte ki Balaicz Zoltán.

A beszédet követően Laposa Julcsi Junior Príma díjas népzenész előadásában hangzott el ballada a 13 aradi vértanúról. Ezt követően az evangélikus templom harangjának zúgása mellett a kivégzett honvédtisztek nevét olvasta fel H. Horváth Gyula, s mindegyiktől a haláluk előtt megfogalmazott gondolatokat idézte fel Farkas Ignác, valamint Urházy Gábor László színművész, amit a mártírok előtti tisztelgésként a 47. Zalai Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület tagjainak díszsortüze követett. A megemlékezés koszorúzással folytatódott, zárásként a Szózat hangzott el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában