festőművész

2019.09.21. 20:00

Spanglival őrzi az ősök értékeit – Zsupán József Őrség, Göcsej és Hetés festője

Születése óta a faluban él Zsupán József, akit a környék nevezetességeit, látnivalóit felsoroló szinte minden kiadványban megemlítenek, mint festőművészt. Nem véletlenül, hiszen ma is sokat dolgozik, és örömmel beszél is szenvedélyéről.

Varga Andor

Zsupán József keretet is mindig különös gonddal választ, úgy tartja, az is a kép része Fotók: a szerző

Zsupán József 1950-ben született Csesztregen, és az Őrség, Göcsej, Hetés tájegységeket életvitelszerűen nem is hagyta el soha. Ennek is betudható, hogy képein is elsősorban ezt a vidéket örökíti meg – a természeti értékeket, a tájat, illetve a paraszti élet eltűnőben lévő emlékeit, régi portákat, pincéket, pillanatokat.

– Rengeteget járom a környéket, és a régi festőkhöz képest könnyű dolgom van: ha látok valami szépet (és mindig látok egyébként…), a fő vonalakat leskiccelem és a színskála miatt lefotózom a telefonommal, jobb ez, mint az ember memóriája – mondja Zsupán József, aki már gyerekként „megfertőződött” a festészettel. Klasszikus módon a hátrányból kovácsolt előnyt, amikor a kitelepítés idején, anyai nagyapja házában egy olyan rokonnal élt együtt, aki a környék elismert festője volt. Mellette vehetett először ő is ecsetet a kezébe.

– Mondjuk, az ecsetet azóta nem sokat használom – folytatta maga a történetet –, az én kedvenc eszközöm ugyanis a spangli. Nem sajnálom a festéket, úgy érzem, a képeim ettől rusztikusak lesznek, és így érik el a kívánt hatást.

Zsupán József keretet is mindig különös gonddal választ, úgy tartja, az is a kép része Fotók: a szerző

A gyerekkori indíttatás után a festészet a felnőtt Zsupán József kedvenc foglalatosságai között is ott volt – többek közt a futball mellett –, de igazán komolyra az 1980-as évek legvégén fordult a dolog.

– A Megyei Művelődési Központ szervezett nekem akkoriban egy kiállítást, az első tárlatomat – mesélte az alkotó. – Nagyon sokat köszönhetek ennek a már nem létező intézménynek, és egykori vezetőjének, Borosán Gyulának, gyerekkori barátomnak. Az ő jóvoltából derült ki, hogy az én képeimnek, a látásmódomnak lenne közönsége, hogy érdemes komolyabban is foglalkoznom a dologgal. Rövidesen le is zártam a pályafutásomat a gabonaiparban, és lassan már több mint harminc éve a festészet tölti ki az időm legnagyobb részét.

A cáki pincesorból még legalább száz változatot festene

Pályafutása során rengeteg alkotótáborban megfordult a Székelyföldtől a dalmát tengerparti Rab-szigetig, ma azonban már a „hazai pályát” részesíti előnyben, ahol mindig természetes fényben dolgozik. „A festészetben azt a pillanatot a legnehezebb felismerni, amikor készen van egy kép – mondja. – Ha ezt elszalasztod, ha túl sok mindent akarsz belezsúfolni, akkor túlgondolod, túlbonyolítod – elrontod.”

Az ősök háza, mely felújítva ma is a család tulajdonában van

A bőséges festékhasználat mellett Zsupán József védjegye, hogy a vászon mellett inkább farostlemezre dolgozik. Sőt, ha vászonra fest, azt is farostlemezre ragasztja, mert a képek így kevésbé sérülékenyek, illetve úgy érzi, ezen az anyagon a technikája is jobban érvényesül. De fontos sajátosság az is, hogy a csesztregi alkotó nehezen „szabadul” egy-egy témától. Egyik legnagyobb kedvence például a cáki pincesor, amit rengeteg változatban (év- és napszak, szemszög, színskála…) megfestett már, de még nincs a munka végén: „Ha Isten segít, még leg­alább száz változatot készítenék belőle” – mondta nemrég.

– Realista festőnek tartom magam, az absztrakt kifejezésmód nem vonz – árulta el az alkotó, akinek már közel száz kiállítása volt idehaza és külföldön. – Azt tartom, hogy egy boronapincét ábrázoló kép akkor jó, ha a szemlélő láttán érzi a szájában a bor zamatát is. Van, hogy sikerül ezt megvalósítanom, és akkor nagyon elégedett vagyok.

Zsupán József időről időre kap érdekes megbízásokat. Nemrég egy Szegeden túli falu polgármestere kereste meg, hogy fesse meg a település szép, öreg házait. Örömmel vállalta, hiszen az ilyen értékőrzés közel áll hozzá. De kértek már tőle sorozatot a toszkán tájról is.

A téli hideg. A kép akkor jó, ha a szemlélő is borzongani kezd

– A mostari híd vagy a horvát tengerpart is megragadott témaként, amikor arra jártunk, készültek is ezekről képeim. Ilyenkor a hazaérkezésem után a lehető leggyorsabban kell dolgoznom: szorít az idő, mert ahogy újra Zalában vagyok, ez a vidék villámgyorsan „visszafoglalja” magának a fejemet és a lelkemet. Attól kezdve pedig újra nem is tudok mást festeni…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában