pályázati támogatás

2019.09.19. 12:00

Műfüves pályát adtak át Zalaegerszegen

Korszerű műfüves pálya épült a Liszt Ferenc Általános Iskola udvarán az elmúlt hetekben, amit szerdán adtak át városi vezetők.

Hajdu Péter

Fociznak a gyerekek az új pályán

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

A 12-szer 24 méteres pálya 15 millió forintba került. Az önkormányzat, mint Balaicz Zoltán polgármester elmondta, a Magyar Labdarúgó Szövetség pályázatának segítségével hozta létre a sportlétesítményt. Az önkormányzat a pálya körüli tereprendezéssel együtt 2,4 millió forint önrészt vállalva nyerte el a támogatást. Maga a korszerű, granulátum helyett homokfeltöltéses technológiával létrehozott műfüves pálya, mint Józsi György, az MLSZ Zala megyei igazgatója elmondta, 15 millió forintba került.

Fociznak a gyerekek az új pályán
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

A labdarúgó-szövetség tavaly indította el a pályázati lehetőséget, egyelőre a megyei jogú városok számára. A gyerekeknek a pályaavató ünnepségen jó sportolást kívánt Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő és Kajári Attila tankerületi igazgató is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában