2019.09.26. 07:00
Ilyenek a mai fiatalok – Szellemi pikniket tartott a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal
Tizedik alkalommal rendezett szerdán széles körű szakmai fórumot a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal.

Elöl balról Tóth Gábor, Farkas Szabina, dr. Illés Boglárka és Németh Gábor. Mögöttük Bognár Ákos, Vigh László, Balaicz Zoltán és Szilasi Gábor a fórum kezdetén
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Pezzetta Umberto
A városi díszteremben megrendezett szellemi pikniken részt vett dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár is. A kerekasztal piknikje minden évben a legkiemelkedőbb ifjúsági fórum, ahol a fiatal generáció és a velük foglalkozó szervezetek, intézmények, egyesületek legtágabb köre folytathat párbeszédet. A 2009-ben megalakult, négy éve megújított kerekasztal több mint harminc szervezetet fog össze, ezek többsége képviseltette is magát az összejövetelen.

Elsőként Balaicz Zoltán mondott köszöntőt, végigtekintve az elmúlt tíz év folyamatain, amelyek a fiatalok véleményének, meglátásainak felszínre kerülését szolgálták. A felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatai, az újjáélesztett diákönkormányzat, az Új Nemzedék Közösségi Központ és a többi szerveződés mind azt segítette, hogy az önkormányzathoz eljusson a fiatalok hangja.

Vigh László, Balaicz Zoltán és Szilasi Gábor a fórum kezdetén Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap
Dr. Illés Boglárka felszólalásában példaértékűnek nevezte a megyeszékhelyen zajló ifjúsági munkát, s az életkori sztereotípiák örök körforgására hozott történelmi példákat. Az „ilyenek a mai fiatalok” rosszalló, kiábrándult hangsúlya ugyanis minden korban megjelenik. Babilon háromezer éves romjai között találták például egy agyagtáblát az alábbi szöveggel: „A fiatalság velejéig romlott. A fiatalok elvetemültek és semmirekellők. Sohasem lesznek olyanok, mint a régi idők fiatalsága. A mai fiatalok nem lesznek képesek megőrizni kultúránkat.”
X. Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal Piknik
A kerekasztal jelenlegi elnöke, Szilasi Gábor mandátuma lejárt, s mivel önkormányzati képviselőként szeretné magát megméretni, új elnököt jelöltek a szervezet élére. Bognár Ákos, az ifjúsági és sportbizottság elnöke Tóth Gábor sportedzőt, a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete alelnökét javasolta, akinek bizalmat szavazott a grémium.
Ezután Illés Boglárka tartott előadást a kormány ifjúságpolitikájáról, majd bemutatkozott a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesülete (elnöke Németh Gábor), valamint a Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület (elnöke Papp Tamás). Zárásként dr. Zacher Gábor toxikológus tartott előadást a függőségekről.