Beszélgetések a magyarságról

2019.09.18. 17:00

Folytatódik az előadássorozat az egyénért, a nemzetért, az emberiségért

Harminc éve indult útjára a Magyar Műveltség Kincsestára Szabadegyetem, melynek újabb évada szeptember 20-án kezdődik.

Horváth-Balogh Attila

Az előadások egy-egy könyvre épülnek, Rajnai Miklós ezek közül a Szolzsenyicin: Magyar ecsettel, Domonkos László: Lélek és szögesdrót, Pap Gábor: Három magyar szentkép és tudnivalók magunkról, illetve Parasitus színre lép – Bornemissza Péter Magyar Elektrája című köteteket mutatja Fotó: Horváth-Balogh Attila

Rajnai Miklós, Bánffy-díjas bölcsész, a Magyarok Háza egykori művészeti igazgatója a kezdetek óta önzetlenül, anyagi áldozatot vállalva szervezi a magyarság eredetével, történelmével, ősi hagyományaival foglalkozó ismeretterjesztő előadássorozatot. E munkában kitartó és lelkes támogatókra lelt vállalkozók és egyszerű emberek személyében, akik szintén évek óta hozzájárulnak a szabadegyetem sikereihez anyagi eszközökkel is.

– Szabadegyetemünk 30 éve, 1989 decemberében indult útjára Buda Ernő bányamérnök előadásával, majd rövidesen csatlakozott hozzánk többek közt Rózsás János író, Gulag-túlélő, Bátki József, doni harcos, 56-os forradalmár, Andor József erdőmérnök, Jesch Aladár, a magyar kőolaj- és földgáz­kitermelés másik nagy alakja, Kustár Zsuzsanna iparművész és még sokan mások. Azt hiszem, az egész közösség nevében mondhatom, mi mindannyian hiszünk abban, hogy felelősséggel tartozunk az utánunk következő nemzedék életminőségéért – mondta elöljáróban Rajnai Miklós. – Kötelességünknek érezzük, hogy teremtő műveltségünket átörökítsük az utánunk jövő nemzedék lelkébe. Az idei évad mottójául pedig egy Szabó Magdától (akit személyesen ismerhettem és nagyon nagyra tartottam) való idézetet választottam: „Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt.” Jézusi üzenetről van szó, ami azt jelenti, hogy nem szabad a másik kárára élnünk, kirekeszteni a másikat, hanem meglátni és tisztelni a benne rejlő értéket. Rendkívül fontosnak tartom ezt, mert úgy gondolom, ez nemcsak a magyarság, hanem az egész emberiség megmaradásának a zálogát jelenti.

Az előadások egy-egy könyvre épülnek, Rajnai Miklós ezek közül a Szolzsenyicin: Magyar ecsettel, Domonkos László: Lélek és szögesdrót, Pap Gábor: Három magyar szentkép és tudnivalók magunkról, illetve Parasitus színre lép – Bornemissza Péter Magyar Elektrája című köteteket mutatja Fotó: Horváth-Balogh Attila

Rajnai Miklós hozzátette: valamennyi előadás egy-egy új, a közelmúltban megjelent vagy hamarosan megjelenő könyvre épül.

A szabadegyetem első alkalmára szeptember 20-án a Halis István Városi Könyvtárban kerül sor, amikor Pap Gábor művészettörténész tart vetített képes előadást Három magyar szentkép címmel. Pap Gábor előadásában egy csíki székely keresztszemes hímzés, egy altáji szkíta arany övcsat és egy, a csengersimai református templom 1761-ben festett mennyezetét alkotó kazettaábra összefüggéseit elemzi. Előtte, 18 órakor a szabadegyetem baráti közössége koszorút és virágokat helyez el a Nagy-Magyarország Emlékműnél. Október 18-án Miklósvölgyi János festőművész tart előadást ember és művészet keresztútjárásáról, a modernizmus degenerációjáról. November 8-án ugyancsak a Nagy-Magyarország Emlékműnél tartanak közös emlékezést a mindenkori hatalmaskodók áldozataira és a közösség példaképeire, 15-én pedig Domonkos László író és Baranyi Krisztina kiadóigazgató boncolgatja Szolzsenyicin és Rózsás János barátságát.

December 13-án Szántai Lajos művelődéskutató Koppány vezér a Képes Krónikában címmel tart előadást, huszadikára pedig Perkó Zsolt matematikus-csillagásszal a Naprendszert és a Tejutat bemutató csillagászati előadást terveznek. 2020 január 17-én Pap Gábor művészettörténész Bornemissza Péter Magyar Elektrájáról beszél, február 21-én pedig a diktatúrákról rendeznek vitaestet. Március 20-án dr. Messik Miklós, a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület elnöke Rákócziról és a világban létező kuruc emlékhelyekről tart beszámolót, április 17-én pedig dr. Pais István filozófiatörténész a régi Göcsej paraszti világát mutatja be. Május 15-én Hintalan László a magyar hagyomány értékeiről beszél; az évadot június 4-én Trianon-megemlékezés zárja a Nagy-Magyarország Emlékműnél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában