bemutatkoztak a jelöltek

2019.09.12. 09:00

Együtt Zalalövőért csoport: átgondolt fejlesztések és vonzó városkép

A város térségi szerepének növelése mellett irányváltást, azaz folyamatos és átgondolt, nem pedig ad hoc jellegű fejlesztések megvalósítását, és rendezett városkép kialakítását tűzte ki célul maga elé az Együtt Zalalövőért csoport.

Gyuricza Ferenc

A jelöltek: Szabó Sándor, Bischof Benjamin, Szabó Tibor, Gyarmati Antal, Herczeg Imre, Vertetics László

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

Az önkormányzati választásokon induló szerveződés tagjai tegnap sajtótájékoztató keretében mutatkoztak be a nyilvánosságnak. Polgármesterjelöltjük Gyarmati Antal, a helyi általános iskola igazgatója, aki 1990 óta tagja a képviselő-testületnek, tehát, mint elhangzott, egy bizonyítottan felelősen gondolkodó személy vezetésével képzelik el az említett irányváltást.

A jelöltek: Szabó Sándor, Bischof Benjamin, Szabó Tibor, Gyarmati Antal, Herczeg Imre, Vertetics László Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Gyarmati Antal képviselőjelöltként is számít a szavazatokra. További jelöltjeik: Bischof Benjamin, Szabó Sándor és Szabó Tibor vállalkozók, Herczeg Imre pedagógus, illetve Vertetics László agrármérnök, a város közigazgatási és gazdasági tapasztalatokkal rendelkező korábbi polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában