Folytatódnak a felújítások

2019.09.30. 11:30

A közös hivatal és a sportöltöző is megújult Zalaszentgyörgyön

Zalaszentgyörgyön két megújult közösségi épületet is felavattak szombaton.

Magyar Hajnalka

A zalaszentgyörgyi avatás, középen Kovács Dezső mondja köszöntőjét

A közös önkormányzati hivatal 12 millió forint értékű energetikai korszerűsítését belügyminisztériumi pályázat jóvoltából végezhették el, a sportöltöző belső felújítására pedig 6,5 milliót költhettek a látvány-csapatsportokat támogató TAO pályázati forrásából.

Az avató ünnepségen Kovács Dezső polgármester elmondta, 25 éve működik náluk közös hivatal, előbb három, majd hat település ügyeit intézve. Az együttműködés korszerű műszaki feltételeket kíván, melyeket most sikerült megteremteni. Az épület tetejére napelemeket telepítettek, fűtéskorszerűsítés és hőszigetelés zajlott, kicserélték a nyílászárókat, s megújult a homlokzat. A közel 70 éves Zalaszentgyörgyi Sportegyesület öltözőjében fal- és padlóburkolatot cseréltek, festettek, megújult az elektromos hálózat.

A zalaszentgyörgyi avatás, középen Kovács Dezső mondja köszöntőjét

Kovács Dezső beszámolt arról is, az elmúlt öt évben 225 millió forint beruházási értékkel gazdagodott Zalaszentgyörgy, s a ravatalozó, az orvosi rendelő és a kultúrház felújítását is tervezik. Az önkormányzati vagyont szintén növelték, a tó ügyében is teljes tulajdonra törekszenek.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos kiemelte, a település nagy hasznát látja annak, hogy polgármestere járatos a vállalkozások világában, s ez meg is mutatkozik a töretlen fejlődésben.

Zárásként Császár Lajos, Zalaszentgyörgyért-díjas sportköri elnök beszélt a sportfejlesztések fontosságáról és sikerességéről, majd az érdeklődők megtekintették a megújult épületeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában