Sok önkéntes munkával járultak hozzá

2019.08.26. 14:00

Közösségi házat kaptak a civilek Zalaegerszegen

Kisebb képzavarral szólva nem csak a boldogságban úsztak az andráshidai civilek, akik szombaton vehették birtokukba a közösségi házukat. Az örömüket ugyanis kicsit megzavarta, hogy a szombat délutáni ünnepség előtt tekintélyes csőtörés nyomait kellett rohammunkában felszámolniuk.

Arany Gábor

20190824 Zalaegerszeg Andráshida i közösségi ház avatása Fotó: Katona Tibor KT Zalai Hírlap

Nos, az andráshidai borbarátoknak, gazdasszonyoknak, a Szélrózsa tánckörnek és az Igazgyöngy hagyományőrző népdalkörnek otthont adó civil ház még tartogathat meglepetéseket, hiszen 1885-ben épült iskolának. Később pedig óvodaként szolgálta az 1969-ben Zalaegerszeghez kapcsolt Andráshida község lakóit, a hetvenes években épületszárnnyal is bővült, így fogadta négy csoportban a gyerekeket.

Egészen az elmúlt évig, amikor átadták az iskola mellett 360 millió forintos beruházásban felépített új óvodát.

Már akkor jelezték a településrész száznál több tagot számláló civil szervezetei, hogy örömmel hasznosítanák az üressé vált régi óvodát. A próbákhoz, a klubfoglalkozásokhoz, az előadásokhoz, a különböző összejövetelekhez találnának itt álladó helyet. Balaicz Zoltán polgármester a rendezvényen felidézte, hogy a kérésnek eleget téve az önkormányzat a Keresztury VMK kezelésébe adta az épületet. A legszükségesebb felújításokra hétmillió forintot biztosított a város, amiből főként a nyersanyagok árát fedezték, mert a civilek közreműködésével nagyon sok önkéntes munkával alakították ki a próbatermet, a konyhát, újították fel a vizesblokkot, cseréltek ki nyílászárókat. Arról is szólt a polgármester, hogy a jövőben újabb tízmilliókat kell majd költeni az épület felújításának folytatására. Ezt azonban csak 2020-as költségvetésbe lehet betervezni, illetve pályázati lehetőséget keresnek a finanszírozásra.

Ezek a civil szervezetek jelentik a közösség erejét, ezek az emberek viszik vállukon az andráshidai kulturális életet – ezt Sümegi László önkormányzati képviselő fogalmazta meg az átadási ünnepségen. Kiemelte azt az összefogást is, amit a négy andráshidai civil szervezet minden esetben felmutat bármely közösségi cél érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában