Segítő jobbot nyújt

2019.08.18. 11:30

Közgazdász Nagydíjat érdemelt ki dr. Csanádi Ágnes

A számok, a tények, összefüggések, logikus magyarázatok hölgye. Ugyanakkor a segítségre szorulókkal mélyen együtt érző ember.

Arany Horváth Zsuzsa

Dr. Csanádi Ágnes a nagydíj átvétele után a budai Várban lévő Tudás Házában Fotó: Kámán János

„A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) elnöksége a társaság megalapításának 125. évfordulója alkalmából Közgazdász Nagydíjat adományoz dr. Csanádi Ágnes főiskolai docensnek, a Budapesti Gazdasági Egyetem Zalaegerszegi Gazdálkodási Kara tanszékvezetőjének, az MKT Zala Megyei Szervezete alelnökének, több évtizedes szakmai tevékenységének, valamint a megyei szervezet érdekében végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként.” Ha némileg ismerős a fenti laudáció, az nem véletlen. A MKT egy másik fontos idei kitüntetése is Zalába érkezett, a díjazott Kámán János cégvezetőről egy hete szóltunk. Dr. Csanádi Ágnes, a BGE zalaegerszegi karának tanszékvezetője gazdag utat járt be, míg a felsőoktatásban találta meg élethivatását.

– Zalai vagyok, Türjén születtem, nyugodt vidéki környezetben nőttem fel, középiskolásként kerültem Zalaegerszegre, itt tanultam, itt dolgozom – mondta, amikor a kezdetekről faggattam. – Tágabb famíliám s a bátyám is Budapesten és a Balatonnál él, én azonban nem hagytam el Zalát, ahol a sajnos már nem élő szüleim köztisztviselők voltak. Az általános iskolai éveim végén a családi vacsoráknál visszatérő téma volt a pályaválasztás, orvos, tanár vagy valami más? Végül a szüleim a közgazdasági szakközépiskola felé tereltek, s a közgazdaságtan lett a diplomaszerzés szakterülete is, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen mindent megtaláltam benne, ami lelkesít, inspirál, és szakmai sikert, elégedettséget, előmenetelt jelent számomra. Ráadásul immár tanár is lehetek, valamint a választott tudományterülettel is foglalkozhatok.

Dr. Csanádi Ágnes a nagydíj átvétele után a budai Várban lévő Tudás Házában Fotó: Kámán János

– A zalaegerszegi főiskola, ami ma már egyetemi kar, azonnal visszavárta, miután hallgatóként befejezte a tanulmányait?

– Nem, nem. A visszavezető út relatíve hosszú volt, de hasznos is. Jeles minősítéssel, közösségi és tanulmányi munkáért adományozott kitüntetéssel fejeztem be felsőoktatási tanulmányaimat, majd a Zalaegerszegi Ruhagyárban helyezkedtem el. Gyakorlatban láthattam, miként működnek egy nagyvállalat pénzügyei, ezeket a tapasztalatokat később az oktatásban hasznosíthattam. Zömmel külföldi bérmunkát végzett a gyár, így mód nyílt megfigyelni a másfajta közgazdasági kultúrából érkező üzletemberek tárgyalási technikáját, a magas minőség iránti figyelmét. Az akkor még városi tanácstól kaptam a következő ajánlatot, ami azért volt szakmai kihívás, mert a költségvetési pénzügyre való áttérést jelentette. Harminc intézmény költségvetési alapú finanszírozása, felügyelete, likviditásának napi fenntartása felbecsülhetetlen tapasztalat. A munkahely támogatta a tanulási terveimet, így elvégeztem a budapesti közgazdaságtudományi egyetemet. Eztán kaptam invitációt a Pénzügyi és Számviteli Főiskola oktatói karába, így értem vissza az alma materembe.

– Végigjárta a ranglétrát…

– Tanársegédként kezdtem, elég hamar felmerült a doktori cím megszerzése, s amint meglett, előrébb léptem adjunktusnak. Az önképzés egyetemi oktatóként nem fejeződik be, sőt, elengedhetetlen folytatni a korszerű ismeretszerzést. Adótanácsadói, majd könyvvizsgálói képesítést is szereztem, közben docens lettem.

Tanult, oktatott, megyén kívül is, Nyugat-Dunántúl városaiban a posztgraduális képzésben részt vevőknek tartott előadásokat. Évekig segítette, koordinálta a hallgatók tudományos diákköri konferenciákra (TDK) készülő munkáit, témaválasztásait, kivette a részét az egyetemi karrá fejlődő intézmény szervezeti feladataiból. A cégfelszámolásokban is számítottak rá, így a gyakorlat és elmélet egyszerre volt jelen a szakmai életében. Végül az egyetemi tanítás mellett tette le a voksát, ami azt jelentette, hogy nem kell könyvízűen oktatnia, hiszen tapasztalatait is átadhatja. (A városi önkormányzati szakbizottság külső tagjaként továbbra is naprakész az önkormányzati pénzügyekben.)

– Az egyetemi doktori cím után a PhD-fokozat megszerzése eközben ötéves intenzív kutatást jelentett – tette hozzá.

A tudományos fokozat témájául a Nyugat-Dunántúl regionális politikáját választotta, az önkormányzati finanszírozás változásait, hatásmechanizmusát, különös tekintettel Zalára.

– Az egyetemi oktató szakterülete illeszkedik ehhez?

– Tantárgyaim elsősorban a közszférához kapcsolódnak, az önkormányzati pénzügyek, a közpénzügyek, a közfeladatok finanszírozása, az adózás képezi a témaköröket.

– Nem könnyű terület, hisz a jogszabályok gyorsan változnak.

– A hallgató az internet világában egy kattintással láthatja az aktuális jogszabályt, nem lehet lemaradni, „tegnapi ismereteket” közvetíteni.

Kilenc éven át látja el a pénzügyi-számvitel szakterület vezetését a BGE GKZ szervezetében. Sikeres pályázatok révén hét éve tanszékvezető, jelenleg a tanszéki tudományos műhely kialakításán dolgozik, amelyben hangsúlyos szerepet kap olyan kutatási téma, amely az önkormányzati feladatellátást segíti. Nagy öröme, hogy a kar dékánja, az egyetemi szintű kötöttségek mellett szabad kezet ad, jó az együttműködés, erős elkötelezettségű gárda dolgozik az intézmény érdekében.

– A hallgatók felkészültségével, elkötelezettségével elégedett? Motiválhatók, ha netán lanyhább az elhivatottság?

– Nem szeretek általánosságban beszélni, mert minden ember más, az előképzettséget is beleértve. Természetesen megvan az a hallgatói kör, amely alapos középfokú ismeretekkel rendelkezik, fontosnak is tartja az elmélyülést. Ők mesterképzést választanak, külföldi gyakorlatot szereznek. Olyanok is akadnak, akiknek szükséges a felzárkóztatás. Ha látjuk a fogadókészséget, segítünk behozni a lemaradást, ennek ellenére némely hallgató indokolatlanul tovább marad a rendszerben. A jól kialakított beiskolázási szisztémánk azt szolgálja, hogy a diákok pontosan tudják, mit kapnak a BGE egerszegi karától.

Közismert, a BGE-n végzetteknek az elhelyezkedéssel nincsen gondjuk, a legjobbak szinte „lábon elkelnek”, még mielőtt megszáradna a tinta a diplomájukon. Ezen tovább lendített a karon folyó duális képzés, ami a képzési idő alatt gyakorlattal egészíti ki az ismereteket.

– Mi, laikusok, mennyire vagyunk tudatosak a pénzügyekben? Mennyire értjük a gazdasági makrofolyamatokat, s akár a saját háztartásunkat, megtakarításunkat, befektetéseinket?

– Tapasztalataim szerint a nem szakmabeliek valóban csak felszínesen ismerik a gazdaság mozgatórugóit, törvényszerűségeit, noha az adódó problémák miatt, például a devizahitel kapcsán látjuk, nagy szükség lenne a közgazdasági ismeretekre. Nem szabad csak a banki vagy biztosítási tanácsadókra hagyatkozni, hiszen ők főleg a cégeik érdekeit képviselik. Ebben lehetne még nagyobb szerepe az MKT zalai szervezetének, partnerségben az egyetemi karunkkal, hogy szakmai rendezvényekkel, az aktuális tudományos kutatási eredmények közzétételével a tágabb közönségnek szóló, világos, érthető tudást adjunk át, méghozzá neves szakemberek közreműködésével.

Ezirányú törekvéseik már bőven hoztak sikereket is, nívós rendezvényeiket a hazai közgazdász szakma is megtiszteli jelenlétével.

– Mindazonáltal a különböző szakterületek képviselőinek is szükségük van a korszerű közgazdasági ismeretekre, a világgazdasági és a hazai monetáris folyamatok okainak átlátására, enélkül nehezen lehet saját vállalkozást tervezni, vezetni.

– Azt hiszem, a szakzsargon ismeretének hiányában túl gyorsan elveszítjük a fonalat…

– Érzékelhető a jelenség, a társaságunk szeretne lehetőséget kínálni a probléma csökkentésére. Hangoztatjuk a tagjainknak, hogy hozzák az érdeklődőket az előadásokra, nyitottak vagyunk a város felé. A baráti körömben is látom, hogy pénzügyi tanácsadók nélkül többen elveszettnek érzik magukat.

Dr. Csanádi Ágnes szerteágazó munkája mellett sokat tesz a jótékony célú akciók sikeréért. A közgazdasági társaság és az egyetemi kar is partner a folyamatos adományozási projektekben. Ennek eredményeként a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Onkológiai Osztálya mellett működő Akarattal és Hittel Alapítvány jóvoltából (melynek támogatója beszélgetőtársam) jelentős anyagi támogatáshoz, eszközökhöz juttathatták az egészségügyben dolgozókat, s az általuk gondozott betegeket. Szervezőkészségéről számos vállalat, cég vezetője tudna beszámolni, az adománygyűjtés kitartó, meggyőző, ugyanakkor udvarias, elegáns emberét tisztelhetjük benne. Az évente milliós nagyságrendű adományok mögött ott a keze nyoma.

– Honnan a motiváció? Netán személyes?

– Mindig igyekeztem a közösségért dolgozni, érzékenyen érint, ha valaki segítségre szorul. Egy idő után tudatosul az emberben, hogy mit kapott a társadalomtól, ezt végiggondolva próbálok kicsit törleszteni, ami jó érzés. A cél? Az onkológia sok forrást igényel, a betegség pedig szinte minden családot érint, és persze személyes motiváció is van benne.

Az elnyert közgazdasági nagydíjról elmondta, az MKT zalai szervezetében különböző szintű vezetőként dolgozva (ifjúsági titkárként kezdte 21 évesen) sosem merült fel benne, hogy kitüntetésre várva tegye a dolgát, meg is lepte, hogy ilyen szintű díjra ajánlották és választották a társaság döntéshozói. A díj értékét elsősorban abban látja, hogy kollégák minősítik az elvégzett munkát. De ez ügyben is a zalai csapat erejét emeli ki, így közös sikernek értékeli az elismerést.

– Szép volt az átadási ceremónia, hát még az utóélete… A gratulációk sora… Nem gondoltam, hogy ennyien figyelemmel kísérik az ember munkáját. Például jóleső volt, nekem is, Jánosnak is az a gratuláló levél, melyet dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke küldött.

Csanádi Ágnes olvas, utazik, szereti a művészeteket, a lakberendezést és a főzést szenvedélyesen űzi,s újabban a golffal barátkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában