Eszközöket is vásárolnak

2019.08.07. 07:00

Felújítják a letenyei iskola konyháját

A vidékfejlesztési program támogatásával újítják fel az Andrássy Gyula Általános Iskolában lévő önkormányzati konyhát.

Horváth-Balogh Attila

Gál László és Simon Lajos a csempézést végzi Fotó: Gergely Szilárd

Farkas Szilárd polgármester elmondta: a Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése című pályázaton nyert az önkormányzat anyagi támogatást a munkára. A kivitelezésre 14,5, eszközfejlesztésre pedig 7,5 millió forintot fordíthatnak. Jelezte: a kivitelezésre sokkal több pénzt is lehetett volna költeni, de így is előrelépésként értékelik a fejlesztést.

– Az elmúlt időszakban több problémája volt a letenyei önkormányzatnak abból, hogy a konyhatechnológia amortizálódott – fejtette ki Farkas Szilárd. – Ennek ellenére megfeleltünk az előírásoknak, a konyha mindig jó minősítést kapott, de mindent mérlegelve úgy döntöttünk, hogy saját forrásból, 7,5 millió forintból egyebek közt főzőüstöket, hűtőket, fagyasztót, dagasztógépet, burgonyakoptató gépet és a kiszolgáláshoz szükséges eszközöket szerzünk be a konyhán dolgozók igényei alapján. A kivitelezésre fordítható 14,5 millió forintból pedig a szennyvízvezetékek, a mosdók és csaptelepek, a csempék és járólapok cseréje, festési munkálatok, vakolatjavítások, és ezt megelőzően a szükséges bontások valósulnak meg.

Gál László és Simon Lajos a csempézést végzi Fotó: Gergely Szilárd

A polgármester jelezte: meg kell még oldaniuk az ivóvíz- és az elektromos hálózat cseréjét, felújítását is, ehhez várhatóan ismét pályázati forrásokat kell igénybe venniük.

– Terveink szerint a tanévkezdésre a konyha rendelkezésre áll, ha nem jön közbe semmi, a kivitelező addigra végez a munkákkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában