Kétnapos program

2019.07.05. 07:00

Vízi muri lesz a jövő hétvégén Kerkaszentkirályon

A térség aktív turizmusának népszerűsítése érdekében második alkalommal szervezi meg a Kerka–Mura-vízimuri elnevezésű, kétnapos komplex programját a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, valamint partnerszervezete, a Pisztráng Kör Egyesület.

Gyuricza Ferenc

A jövő hét végén, július 13-án kezdődő rendezvény a térség turisztikai lehetőségeire, így a vízitúrákhoz ideális folyókra, patakokra, a kerékpáros és bakancsos túrákra kifejezetten alkalmas, erdősült dél-zalai dombvidékre kívánja felhívni a figyelmet. A Kerkaszentkirály központtal szervezendő, de több települést, köztük elsősorban a Kerka és Mura összefolyásánál fekvő Muraszemenyét is érintő Kerka–Mura-vízimuri keretében nemcsak vezetett túrákat, hanem gyönyörű természeti környezetben, a Mura Menti Tájvédelmi Körzetben versenyeket is rendeznek, ez utóbbira 4-5 fős kisebb, illetve 6-8 fős nagyobb csapatok nevezését várják. Az ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött versenyben részt vevő csapatoknak rendelkezniük kell evezős tapasztalatokkal, ugyanakkor nem szükséges, hogy profi evezősök vagy túravezetők legyenek. Fontos viszont, hogy szeressék a természetet és igazi csapatjátékosok legyenek, a program során ugyanis nemcsak evezni kell, hanem tájékozódni, izgalmas feladatokat megoldani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában