Másodszor rendezték meg

2019.07.17. 12:00

Kerka-Mura Vízimuri, számos turisztikai élményelemmel

A térség ökoturisztikai kínálatának bemutatása érdekében immár második alkalommal szervezte meg Kerka-Mura Vízimuri elnevezésű komplex rendezvényét a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a Pisztráng Kör Egyesület. Az elmúlt hétvégén zajlott kétnapos program a vízi, a bakancsos és a kerékpáros turizmus élményelemeire épült.

Gyuricza Ferenc

A játékos csapatverseny egyik „vizes” feladata a Kerka-holtágból kialakított kerkaszentkirályi tavon

Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

A Kerkaszentkirály központtal megrendezett, de a mikrorégió további településeit is érintő rendezvény keretében szombaton játékos csapatversenyt rendeztek, míg vasárnap vezetett túrák keretében mutatták be az érdeklődőknek a Mura folyó és a Kerka patak környezetének természeti értékeit, valamint az itt élő emberek hagyományait. A régió azért is különösen izgalmas az aktív turizmust kedvelők számára, mert az utolsó igazán természetes területek közé sorolható az itteni táj. A Mura ma is vadvíznek számít, hiszen gyors a sodrása, a folyó maga alakítja a medrét, amelyben zátonyok és fák találhatóak, ugyanakkor a hegyi folyóknál nagyobb és lassúbb, így kiválóan alkalmas a raftingtúrákra. Legnagyobb hazai mellékvize, a Kerka szintén vonzó lehet vízitúrázók számára, alsó szakasza méretéből és vízhozamából adódóan kenuval és kajakkal járható be.

A játékos csapatverseny egyik „vizes” feladata a Kerka-holtágból kialakított kerkaszentkirályi tavon
Fotó: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

A mintegy 250 főt vonzó rendezvényt Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, a Mura-program miniszteri biztosa nyitotta meg, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy a Kerka-Mura Vízimuri célkitűzései hasonlóak a Mura-programéhoz, azaz legfőbb célja ráirányítani a figyelmet a térségre, annak értékeire. Az államtitkár szerint Zala ezen vidéke remek lehetőségeket kínál mindazok számára, akik aktív kikapcsolódásra vágynak.

A szombati játékos versenyen 17 csapat indult, rájuk a szárazföldi kalandok, a raftos-kenus evezés és a kerékpáros felfedező út mellett elméleti és gyakorlati ismereteket is igénylő feladatok vártak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában