Fontos az értékek őrzése

2019.07.30. 11:30

Határtalan fesztivált rendeztek Külsősárdon

Főzőverseny, kulturális műsor, ünnepi istentisztelet, valamint a muravidéki Kóttal testvértelepülési találkozó is szerepelt a 70 lakosú település hétvégi programján.

Gyuricza Ferenc

A magyar folklór hagyományait többek közt a Kerka Táncegyüttes elevenítette fel a színpadon

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

Az egykori falunap helyébe évekkel ezelőtt lépett Határtalan fesztivál ezúttal is a hagyományokról szólt, mind kulturális, mind gasztronómiai téren. A főzőversenyen jobbára tájjellegű népi ételek szerepeltek, és a fellépők egy része is a magyar folklór hagyományait idézte. A fesztivált megnyitó országgyűlési képviselő, Vigh László szintén a falusi értékekről, a hagyományok tiszteletéről beszélt. Mint mondotta, ma inkább előny, mint hátrány kistelepülésen élni, s ennek jegyében a falvakra is kiterjesztették a családi otthonteremtési kedvezményt, amely nagyban elősegítheti a helyben boldogulni szándékozó fiatalok családalapítását.

A magyar folklór hagyományait többek közt a Kerka Táncegyüttes elevenítette fel a színpadon
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

– A múlt tisztelete, értékeink óvása, fejlesztése nagyon fontos nekünk – mondta ünnepi beszédében Gasparics Győző, a község polgármestere. – Hisszük, hogy ha megbecsüljük elődeink munkáját, őrizzük hagyományainkat, akkor teremthetünk mi magunk is újakat. Olyan hagyományokat, amelyeket majd az elkövetkező nemzedék visz tovább. Községünk polgárai hisznek az összefogás fontosságában. Tudják, hogy mindazt, amit a faluért teszünk, családunkért, jövőnkért, gyermekeinkért is tesszük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában