2019.07.23. 16:00
Családi napot rendeztek a Baksa-tónál
A vasárnapi C kategóriás fogathajtó verseny kísérőrendezvényeként szerveztek családi napot a faluban. Főzőverseny, népművészeti kirakodóvásár, illetve a gyerekek örömére népi játszóház (azon belül is ládavasút) várta az érdeklődőket.
A Zalabaksai Napimádók (Varga Tamás, Czigány Katalin, Kovács László, Horváth István) a főzőversenyen indultak Fotó: Gyuricza
A Baksa-tónál már délelőtt elkezdődött a program a főzőversennyel, melyen 12, zömében helyi csapat indult. Horváth Ottó polgármester elmondta: immár hetedik alkalommal társult főzőverseny a lovassportrendezvényhez, így egész naposra bővül a program, melynek elsődleges célja a helyi közösség megerősítése, valamint a tartalmas szórakoztatás biztosítása. A bográcsokban pedig akadtak igazi különlegességek is.
– Dámszarvasból készítettünk vadpörköltet, ami elsősorban azért különleges, mert ennek az állatnak édeskés a húsa, így másfajta fűszerezést igényel – mondta a Zalabaksai Napimádók csapatának tagja, Horváth István. – Az alapanyagot egy ismerőstől szereztük be, aki a saját vadasparkjában tart dámszarvasokat. A húst előre be kell pácolni, áztatni, ehhez száraz vörösbort használtunk. A fűszerezéséhez pedig a hagyományos bors, paprika és só, továbbá igencsak gazdagon vöröshagyma szükséges.

A Napimádók a vadpörköltet tócsniágyon, kapros nokedlivel és túrógombóccal tálalták. Ez annyira elnyerte a zsűri tetszését, hogy megosztott fődíjjal jutalmazta a készítőket. A másik első helyezést a szintén zalabaksai Másnaposak csapata kapta, ők vargányamártással és burgonyakörettel feltálalt sült tarjával neveztek a versenyre.
A községben e hétvégén is lesz rendezvény: a Baksa-tónál szombat reggeli kezdéssel rendezik meg a kilencedik 24 órás horgászversenyt, melyre hat órától, a helyszínen nevezhetnek az érdeklődők. Maga a horgászat hét órakor kezdődik, s értelemszerűen vasárnap reggel hétig tart. A versenyen két bottal, botonként egy-egy horoggal, tetszőleges szereléssel vehetnek részt a szabadidős sport kedvelői. A mérlegelésnél a kifogott halak közül a pontyot, amurt, harcsát, tokot, kárászt és keszeget veszik majd figyelembe.