Tíz nap alatt közel száz program a göcseji településeken

2019.07.22. 07:00

A Göcseji Falumúzeum programjával zárult a IV. Göcseji Dombérozó

Huszonnégy településen tíz napon át követték egymást a IV. Göcseji Dombérozó rendezvényei.

Hajdu Péter

göcseji asztalnál beszélgettek, kínáltak a résztvevők. Képünkön Fülöp Zoltán, Botár Erzsébet, Sümegi László, velük szemben Molnár Józsefné és Igazi Sándor Fotó: Katona Tibor/Zalai hírlap

Ötven helyszínen közel száz program valósult meg, és tegnap a Göcseji Falumúzeumban került sor az idei Dombérozó zárására. A múzeum kálócfai portáján közös göcseji asztalt terítettek, amely mellett beszélgetve kínálgatták egymást és az érdeklődőket a résztvevők. A novai Göcsej Szíve Dalkör és a gellénházi Vajda József Dalkör nótázott, majd a Parola zenekar adott koncertet. Szényi Zoltán és Buday Mihály festményeiből kiállítás nyílt. Varga Roland lovas bemutatót tartott, és a veteránautósok is eljöttek.

– Az elmúlt négy évet sok tanulás, együttműködés, párbeszéd jellemezte. Sokat fejlődtünk, és egyre szélesebb körben ismerik meg a göcseji rendezvényt. Jövőre lesz az ötödik, ez nagyon fontos szám nekünk. A legtöbb településen már tudják, mit csinálnak majd. Boldogan zárjuk a negyediket, és holnaptól kezdjük szervezni az ötödiket – mondta Magai Ágota, a Göcseji Dombérozó ötletgazdája.

göcseji asztalnál beszélgettek, kínáltak a résztvevők. Képünkön Fülöp Zoltán, Botár Erzsébet, Sümegi László, velük szemben Molnár Józsefné és Igazi Sándor Fotó: Katona Tibor/Zalai hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában