A körömpörkölt balladája

2019.07.30. 13:00

A bázakerettyei falunapot elsősorban a helyi lakosok kedvére rendezték

Részben helyi közreműködőkkel, és elsősorban a helyi lakosok kedvére rendezett falunapot a dél-zalai település önkormányzata. Szombaton délelőtt főzőversennyel indult a program.

Gyuricza Ferenc

A főzőversenyen második helyen végzett B.Ö.S.K.E. csapat tagjai: Iványi László polgármester, Kiss Csaba, Szücs Lajos, Kecskés Attila valamint Tukszár Tamás

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

Ezen tíz csapat vett részt, zömében ugyancsak helyi vagy helyi kötődésű tagokkal. Köztük volt a B.Ö.S.K.E. elnevezésű társaság is, azaz a Bázakerettyei Öregfiúk Sportkedvelő Egyesülete, amelynek konyhamesterei nem egyszerűen csak főzőtudományukkal, de irodalmi műveltségükkel is elkápráztatták a zsűrit. Hiszen a ballada a körömpörkölthöz fantázianevű egytálételhez veretes sorok is társultak.

– A recept titkos, részleteket nem árulhatunk el róla, de annyit azért tudni lehet, hogy csülök és disznófül is került a kondérba, ízesítésnek pedig vargányagombát használtunk – mondta a csapat egyik tagja, Kiss Csaba.

A főzőversenyen második helyen végzett B.Ö.S.K.E. csapat tagjai: Iványi László polgármester, Kiss Csaba, Szücs Lajos, Kecskés Attila valamint Tukszár Tamás Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Konyharemekük második helyezést ért a zsűrinél, a győztes a szintén helyi kötődésű JángBojsz marhapörköltje lett, a harmadik helyen pedig a kulturális programok egyik fellépő csapatának tagjaiból, valamint ismerős társaságukból összeállt Katapult Baráti Kör lett. Utóbbiak babos-csülkös lecsóval neveztek.

A délután folyamán előbb kiállításmegnyitókra invitálták az érdeklődőket a falunap keretében, a Zala Megyei Szivárvány Egyesített Szociális Intézmény Aranyág Otthona művészetterápiás szakkörének munkái mellett Horváth Bernadett és Iványiné Nagy Erzsébet festményeit, Mód Joel szénrajzait és festményeit, Holl Hanna rajzait és grafikáit, illetve Aradi Kósa Rózsa gobelinjeit tárták ez alkalommal az érdeklődők elé. Ezt követték a kulturális, zenés-táncos bemutatók, illetve kézművesvásárnak és ahhoz kapcsolódó foglalkozásoknak is helyet adott a település.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában