2019.06.04. 09:00
Búcsúi programok és focimeccs is várta a bárszentmihályfaiakat
Az elmúlt hét végén, vasárnap tartották a település bárszentmihályfai részén a hagyományos búcsút. Minden évben ezen alkalommal adóznak az első és második világháború hőseinek emléke előtt.
Drávecz Gyula (balra) alpolgármester és Kiss Tamás önkormányzati képviselő is megkoszorúzta az emlékművet Fotó: Korosa
A hagyományoknak megfelelően erre az alkalomra már nyári díszbe öltöztették a kultúrház és a sportpálya mellett álló, a településrész szimbólumának is nevezhető fűzsátort, ahol tábori szentmisét celebrált Ipacs Bence lenti plébános, illetve megemlékezett a háborúk katonai és civil áldozatairól.

képviselő is megkoszorúzta az emlékművet Fotó: Korosa
A szentmisét követően a hozzátartozók helyezték el koszorúikat, mécseseiket az emlékműnél, valamint Drávecz Gyula, a város alpolgármestere és Kiss Tamás a településrész önkormányzati képviselő is tiszteletét fejezte ki.
A nap további részében búcsúi programok és focimeccs is várták a látogatókat.