Több helyről érkeztek zarándokcsoportok

2019.06.22. 10:00

A KALOT alapítójára emlékeztek Csesztregen

A Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete, a KALOT, azaz a XX. századi magyar történelem egyik legsikeresebb civil szerveződése alapítójára, páter Kerkai Jenő jezsuita szerzetesre emlékeztek pénteken a zalai községben.

Gyuricza Ferenc

A megemlékezésre több civilszervezet, köztük a most harmincéves, szentendrei székhelyű Budapest Környéki Népfőiskolai Szövetség, a szintén három évtizede alapított vértesacsai Falufejlesztési Társaság, és további népfőiskolai egyesületek kezdeményezésére került sor. Mint azt Nagy Júlia, a Budapest Környéki Népfőiskolai Szövetség elnöke lapunknak elmondta, évente több zarándokutat is szerveznek, az idei programjaik egyikén páter Kerkai Jenő emléke előtt kívánták tiszteletüket kifejezni, s azért utaztak Csesztregre, mert a néhai szerzetes a ma már a községhez tartozó, egykor önálló Kerkaújfaluban született, 1904-ben.

Nagy Júlia páter Kerkai Jenő emlékműve előtt
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A 26 fős zarándokcsoport tegnapi programja a csesztregi templomban kezdődött, ahol kérésükre Páli Zoltán plébános mutatott be ünnepi szentmisét, majd felkeresték, s virággal díszítették a néhai jezsuita szerzetes emlékművét. Ez utóbbi helyen Gódor András egyetemi docens, a dányi népfőiskolai kör vezetője mondott beszédet. Kiemelte: a KALOT szervezetét 1935-ben megalapító páter Kerkai Jenő hazánknak és egyben a népfőiskolai mozgalomnak is nagy bölcse volt, aki a szociális igazságosságot kereste. Az egyszerű nép tagjai közé ment, a kisemmizettek, elesettek közé, hogy felemelje őket, így végül mozgalma előre nem látott sikert aratott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában