Regős-mesélős szavalók

2019.06.04. 14:00

A hévízi Illyés-iskola szavalói az ország élvonalában

A helyi Illyés Gyula Általános Iskola tehetséges szavalói évek óta szép eredménnyel szerepelnek körzeti, megyei és országos versenyeken az idei tanév végére is újabbakkal növelték hírnevüket.

Góth Imre

Dunca-Stadler Márk, Lázár Panna, Dolacsek László Fotó: Góth Imre

– Az intézmény magyar szakos pedagógusai a szülőkkel együttműködve fejlesztik, segítik a gyerekeket, amelyben fontos szerep jut az itt működő művészeti iskolának is. Az Illyés-iskola híres a színvonalas megemlékezéseikről, ünnepségeikről, ahol a tanulók megismerkedhetnek a fellépések kihívásaival is. A Városi Televízió számos lehetőséget biztosít a gyerekeknek, hogy kibontakoztathassák a tehetségüket és kisebb-nagyobb fórumot jelent a szereplésre. A 2018–19-es tanévben három kimagasló szavalótehetséggel büszkélkedhetünk, akik rendre a dobogó felső fokára állhattak – mondta Ferge Réka, aki Kepli-Meliorisz Andrea és Szekeres Barbara tanárnővel végezte a felkészítést.

Dunca-Stadler Márk Zoltán 6. osztályos tanuló első helyet szerzett: Hévízen a Körzeti Illyés-szavalóversenyen, Keszthelyen a Határon túli költők szavalóversenyén, a Kazinczy Szép magyar beszédért versenyen, a József Attila körzeti szavalóversenyen, Zalaegerszegen a Tarka lepke kis mese megyei vers- és mesemondó versenyen, Zalakaroson a József Attila megyei szavalóversenyen. Arany minősítést kapott: a „Regösök húrján” országos versmondó gálán Budapesten és a Gergely-napi Művészeti Fesztiválon, Gyenesdiáson. A X. „Dunán innen Tiszán túl” tehetségkutató versenyen (Nagykovácsi) Kiemelt Arany, a „Regösök húrján” regionális versmondó versenyen (Keszthely) ezüst minősítést ért el.

Dunca-Stadler Márk, Lázár Panna, Dolacsek László Fotó: Góth Imre

Lázár Panna 7. osztályos tanuló első lett Zalaegerszegen a Tarka lepke kis mese versenyen, harmadik a Körzeti Illyés-szavalóversenyen, Hévízen, a Határon túli költők szavalóversenyén Keszthelyen és az Ikervári versünnep regionális versenyen. A Regösök húrján gálán Budapesten és a Gergely-napi Művészeti Fesztiválon, Gyenesdiáson és a Regösök húrján regionális versenyen, Keszthelyen arany minősítést ért el.

Dolacsek László 8. osztályos tanuló első lett a Kazinczy Szép magyar beszédért és a József Attila körzeti szavalóversenyen Keszthelyen, a Móra-napok hangos olvasás és a József Attila megyei szavalóversenyen Zalakaroson. Második helyen végzett a Körzeti Illyés szavalóversenyen Hévízen, a Határon túli költők versenyén Keszthelyen, a Tarka lepke kis mese versenyen Zalaegerszegen. Arany minősítést szerzett a Regösök húrján gálán Budapesten és a Regösök húrján regionális fordulón, a Gergely-napi Művészeti Fesztiválon, Gyenesdiáson. A Kazinczy-versenyen, Balatonbogláron bronz minősítést szerzett, az ikervári versünnep regionális versenyen különdíjban részesült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában