Helyi termékek és bolhapiac

2019.05.06. 07:00

Újraélesztenék a vásártartás hagyományát Szentgyörgyvölgyön

A szervezők minden előzetes várakozását felülmúló sikerrel zárult a szombaton megrendezett kézműves vásár és bolhapiac. Mind az árusok, mind az érdeklődők számát illetően kellemes meglepetésről számolhattak be.

Gyuricza Ferenc

Szakál Géza (balról) az aszalt szilvát árusító Vincze házaspárral

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

Szentgyörgyvölgyön közösségi kezdeményezésre szervezték meg a hétvégi kézműves vásárt, részben azzal a szándékkal, hogy újra hagyományt teremtsenek a rendezvényből. A település ugyanis az 1970-es évekig neves vásártartó hely volt, ahol évente többször is rendeztek szép sikerrel és nagy látogatottsággal bíró állat-, illetve kirakodóvásárokat.

Szakál Géza (balról) az aszalt szilvát árusító Vincze házaspárral
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Az önkormányzat az elmúlt években többször próbálkozott az egykori szokás felélesztésével, szerveztek húsvéti vásárt, kínáltak helyi termékeket is. – A mostani program megrendezéséhez az Őrségből kaptunk segítséget, ahol nagy hagyománya van a vásároknak – mondta Varga Zsuzsanna. – Közel harminc árus jött el, akiknek a fele kézműves vagy helyi termékekkel várta az érdeklődőket. Hoztak a térségre jellemző fazekas termékeket, palántákat, kosarakat, lekvárokat, savanyúságokat és aszalt szilvát is.

Ez utóbbit a becsvölgyei Vincze Lajos és felesége kínálta. Ottjártunkkor a bókaházi Szakál Géza beszélgetett a kistermelőkkel. – Az újságban olvastam a vásárról – mondta a férfi. – Találtam egy kedvemre való bicskát, majd meglepetésemre ennél a standnál volt katonatársammal találkoztam, akivel 1978-ban szolgáltunk együtt. A vásárt kézműves foglalkozások egészítették ki, míg zárásként moldvai táncházba várták az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában