oktatás

2019.05.13. 12:00

Citeráznak a galamboki Galambocskák

A citeraoktatásban részt vevő általános iskolások is bemutatkoztak pénteken az iskola ebédlőjében immár második alkalommal megtartott citeraesten.

Benedek Bálint

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Benedek Bálint

A Galamboki Hagyományőrző Alapítvány figyel arra, hogy a legfiatalabb generáció fontosnak érezze eleink tradícióinak továbbörökítését. A szervezet elnöke, az est háziasszonya, Varga Attiláné elárulta: néhány hónappal ezelőtt a Zalakomárban működő Péczeli Attila Népzenei Csoport tagjai találkoztak a Galambocskák kisénekkar tagjaival, hogy bemutassák a hangszereket a fiataloknak.

Fotó: Benedek Bálint / Zalai Hírlap

– Az énekkaros diákok az előző évben jól szerepeltek különféle megyei művészeti versenyeken – mesélte a vezető. – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Csoóri Sándor Népzenei Alapból 1 millió forintot nyert alapítványunk. Ebből készíttettünk a szorgalmas tanulóknak négy citerát, népviseleti fellépő ruhákat, utóbbiból a felnőtt énekkar is részesülhetett. Zalakomári barátaink zenekarvezetője, Nagy Jolán óriási lelkesedéssel okítja a fiatalokat. A gyerekek olyannyira megkedvelték a hangszert, hogy mostanra egy mini repertoárt is összeállítottak. Jó látni, hogy ennyire ügyesen dolgoznak, még több gyakorlással a jövőben citerán is megcsillanthatják tudásukat.

Fotó: Benedek Bálint / Zalai Hírlap

A muzsikás estet egyfajta bemutatónak szánták, amelyen a szülők és az érdeklődők is meghallhatták, milyen kiváló oktatás indult. S a fellépés motivációt adhat a folytatáshoz is. Rajtuk kívül rövid műsor adott a Péczeli Attila Népzenei Csoport és a Galamboki Hagyományőrző Énekkar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában